Lesd meg az új X5-öst

2012.12.26. 18:47

Októberben még matricába húzva kapták le kémfotósok a Nürburgringen, most pedig valamelyest szolidabban takarva, és utcai forgalomban mutatkozott a következő generációs X5-ös. A 2007 után megújuló modell tehát egyre közelebb a bemutatóhoz.

Ami rögtön szembetűnik az új X5-ön az a korábbinál lényegesen nagyobb hűtőrács, és a kissé megnyújtott orrész, amely – a nagyobb ajtókhoz hasonlóan – a hosszabb tengelytáv eredménye. Az új 3-aséhoz hasonló fényszórókról, és az L-alakba rendezett hátsó lámpákról is sokat elárulnak ezek a képek, melyek alapján már egy kevés fantáziával magunk elé képzelhetjük a csupasz kasznit.

Az utastérben az anyagminőség javításán, és a kiegészítő funkciókon, így az internet-csatlakozón, a szélesvásznú kijelzőn és az iDrive rendszeren lesz a hangsúly. Az apróbb szabászatoknál és a modern kényelmi opcióknál talán fontosabb, hogy a következő X6-ossal közös, X for All nevű platformra épülő SUV 150 kilogrammal lesz könnyebb elődjénél, ami mind a fogyasztás, mind az emisszió tekintetében nagy előrelépés. Mivel a könnyebb testhez kisebb motor is elég, így az autó négyhengeres dízelmotorral is rendelhető lesz.

A korábbi hírek még az új X5 2014-es debütálásáról szóltak, a jelek szerint viszont akár már ősszel, a Frankfurti Autószalonon bemutathatják a németek, s a tőlük megszokott módon még az is lehet, hogy a debütálás után közvetlenül a piacra kerül.