Eladó Freddie Mercury autója

2013.01.10. 17:45

A Queen énekese ugyan nem volt híres autógyűjtő, mint sok más befutott zenész és énekes, de luxusautót ő is tartott. Az ezüst színű Rolls-Royce még ma is elegáns darab, bár még különleges törnénete ellenére sem kirívóan értékes – ahhoz túl sok fut még belőle.

Mercury produkciós cégén keresztül vásárolta a Silver Shadow-t 1979-ben, és 1991-ben bekövetkezett haláláig használta is. Később az énekes húga gondozta a járművet, egészen mostanáig. Minderről persze komoly dokumentációt állítottak össze a Coys aukciós ház szakemberei, amely igazolja az autó pontos történetét. Azonban ezzel együtt sem különösebben értékes az ezüst luxusautó, és ennek egyszerű az oka: ez a Rolls a legrosszabb korban van.

A Silver Shadow 1965 és 1980 között készült, és csak Rolls-Royce emblémás változatból csaknem 30 ezer példányt gyártottak. Így még viszonylag sok fut belőle, ráadásul a 60-as évek közepi, egyszerű lépcsőshátú forma egyáltalán nem látványos. Az autó becsült értéke így 9-11 ezer font, bár az az érzésünk, a története miatt ennek az összegnek a sokszorosát is kifizetheti érte egy módosabb Queen rajongó.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.