Mercedes X osztály: még egy számmal kisebb?

2013.04.04. 12:04

Eddig nem láttunk sokat a Mercedes-Renault együttműködés eredményeiből – összesen egy Mercedes jelvényes Renault Kangoora futotta. Ugyanakkor úgy hallani, egyre többféle közös modellen dolgozik a két gyártó. Az egyik legnagyobb durranás a Mini riválisának szánt X osztály lehet, amelyet a következő Clio műszaki alapjaira építenének.

A Mercedes nem először próbálja megvetni a lábát a kisautók kategóriájában. Az első A osztály még inkább volt kisautó, mint családi középkategóriás, és a Smart Forfour is ebbe a szegmensbe tartozott. Egyik sem hozott nagy sikert: az A osztály mára bő egy kategóriával nagyobb lett, a Mitsubishi Colt alapú Smart pedig akkorát bukott, hogy jócskán idő előtt megszüntették a gyártását. Talán ebből tanulva ad magának hosszú időt a fejlesztésre a Mercedes. Az új X osztály várhatóan öt év múlva készül el. A cél az, hogy évente 100-150 ezer példányt adjanak el a típusból – így lehet kifizetődő a gyártás. Talán ez az oka, hogy nemigen sietnek a fejlesztéssel, hisz nem valószínű, hogy a jelenlegi piaci viszonyok mellett ekkora mennyiség elfogyna.

Úgy hallani, hobbiterepjáró-szerűség lesz az X osztály, hasonló a nemrég bemutatott Renault Captur-höz. Korábban, mielőtt a Mercedes-Renault együttműködést megkötötték volna, úgy tervezték, hogy a A osztály alapjaira építenek egy kisebb modellt, de ezt a tervet el kellett vetni, mivel túl sokba került volna.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.