Viszik a P1-est, mint a cukrot

A leggyorsabb szupersportkocsik közös jellemzője, hogy csak néhány száz példány készül belőlük. Ez nem véletlen: egyrészt lassan készülnek, szinte egyenként, így egy kisebb széria legyártása is évekbe telik. Másrészt nincs olyan sok ember, aki egy ilyen mesterművet meg tudna fizetni.

A McLaren P1-esből összesen 375 példány készül a tervek szerint, de a gyáriak sem számítottak arra, hogy két hónap alatt megtalálják a megrendelőt e mennyiségnek több mint a kétharmadára. Konkrétan több mint 250-et foglalóztak le eddig, pedig még nem is jutott el mindenhová a típus bemutatópéldánya. A genfi premier után persze csőstűl jöttek a megrendelések Európából, az elmúlt két hónapban pedig Észak-Amerikában és a Közel-Keleten turnéztak a típussal. Ezzel azonban a piacnak csak egy részét érintették: manapság a szupersportkocsik piaca is a Távol-Keleten – elsősorban Kínában – növekszik a leggyorsabban. A McLarennél arra számítanak – nem is megalapozatlanul – hogy ha a P1-et Ázsia távolabbi felére is elviszik, akkor sikerülhet elpasszolni a maradék százhuszonöt példányt is.

Bár a P1 lényegében egyszerre jelent meg a Ferrari LaFerrarival, és a számok terén az olasz modell áll jobban egy hangyányival, ez nem különösebben érdekes: 350 km/h-s végsebességével 17,5 másodperces gyorsulásával 300 km/h-ra, és 916 lóerőnyi csúcsteljesítményével a McLaren is teljességgel kihasználhatatlan, viszont ugyanolyan magas színvonalú csúcstechnikát és minőségi tökéletességet kínál, mint a Ferrari – amelyből mintegy mellesleg szintén csak korlátozott mennyiség készül.

Az efféle autókat sokan persze nem hajmeresztő képességeik miatt vásárolják, hanem félelmetes áruk miatt. Jó esély van rá, hogy a P1 tíz-tizenöt év múltán sokkal többet ér majd, mint most, de legalábbis nem veszít az értékéből, így kiválóan alkalmas relatíve kis kockázatú befektetésnek.