Méregerős kisautó a Citroentől

2013.07.14. 06:25

A Citroen tavaly a szezonról éppen lecsúszva, csak az őszi, Párizsi Autószalonon mutatta be a DS3 Cabriót. Bár az autó már a 155 lovas, 1,6 literes THP motorral sem okozott csalódást, a franciák nem érték be ennyivel, és elkészítették a Racing-változatot is. A tanulmányt a július 12-14. közt megrendezett goodwoodi Festival of Speeden már megvillantják, de a hivatalos bemutatóra még várni kell.

A DS3 Cabrio Racingbe a PSA és a BMW közös fejlesztésű, 1,6-os turbómotorját építették. A 202 lovas négyhengereshez hatfokozatú kézi váltót kapcsoltak. A meggyőző teljesítményhez négy tárcsafék és feszes futómű is jár, de a franciák az autó megjelenésében is igyekeznek a sportosságot tükrözni.

A matt szürke fényezést a tükör vonalában végigfutó vörös csík díszíti, és vörösre festették az első lökhárító toldatát, a féktárcsákat és a 19 collos fekete felnik közepét is. A beltérben is megjelenik ez a szín, hiszen a bőrüléseket és a váltószoknyát is kárminvörös cérnával varrták.

A Festival of Speed után legközelebb szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatják meg a DS3 Cabrio Racinget. Bár azt még nem tudni, hogy a Citroen pontosan milyen szerepet szán a sportos kabriónak, de várhatóan limitált példányszámban kerülhet a kereskedésekbe.

Sebastien Loeb így csapat a DS3 Cabrióval:

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.