Annyi a sportosított Miniknek

2013.08.06. 15:02

A Mini kétüléses modelljei jelenleg igazi félmegoldások. A Roadster és a Coupé az övvonalig szinte megegyeznek az alap-Minivel, csak felette kezdődnek a jelentősebb eltérések. Ám a spórolásnak ez a formája túl szembetűnő, és úgy hallani, erre már a gyáriak is rájöttek.

Úgy néz ki, a felismerést tettek is követték: a legújabb pletykák már arról szólnak, hogy egy vadonatúj, teljesen különálló típussal tervezik leváltani a Coupét és a Roadstert. Ez ugyan azonos alapokra épülne a többi Minivel, de teljesen eltérő formatervet kapna. Az önállóbb arculattal ugyanis növelhető az érdeklődés a típusok, sőt, talán az egész márka iránt. Azt is hallani, hogy ebben az autóban nem csak a BMW 1,5 literes háromhengeres turbómotorját használnák majd, de a kétliteres négyhengerest is, ami viszont bőven 250 lóerő feletti teljesítményt ígér a csúcsmodellek esetében.

Bár kezdetben csupán egyetlen típussal indult, mára nem is kérdés, hogy a Minit érdemes egész márkává bővíteni. Ráadásul a BMW saját neve alatt is bemutat néhány fronthajtású modellt, így a fődarab-fejlesztés olcsóbb lesz, mint valaha – ez pedig azt jelenti, hogy többféle, és egymástól méginkább különböző Mini típust várhatunk a jövőben.