2013.08.28. 07:29

A villanyautó-őrület nemigen csillapodik annak ellenére, hogy az eredmény eddig csupa, szinte eladhatatlanul drága és korlátozottan használható jármű volt. Így a Volkswagen is elkészítette saját elektromos járműveit, hisz presztízskérdés, hogy a cég ne tűnjön maradinak a vetélytársakhoz képest. A Golfból és az Up!-ból készítettek elektromos változatokat, méghozzá egész ígéretes paraméterekkel.

A Volkswagen láthatóan arra törekedett, hogy a szériamodellekhez hasonló használati értékű villanyautókat készítsen, már amennyire ez egyáltalán lehetséges. Így a Golfba egy 115 lóerős villanymotort szereltek, amellyel akár 10,4 másodperc alatt elérheti a kompakt modell a százas tempót, és 24,2 kWh-s lítium-ion akkumulátort, amellyel akár 190 km is megtehető egy töltéssel. Az autó végsebessége 130 km/h, de ez nem kevés, ha azt nézzük, hogy a járművet aligha használják majd autópályán, hisz ilyen tempó mellett a hatótávolság is a töredékére csökken.

Az e-Up! egy kicsit még erősebb is, mint a benzines és gázos változatai: itt 82 lóerős a villanymotor, a gyorsulás 100 km/h-ra 12,4 másodperc, a hatótávolság pedig 160 km. A végsebesség itt is 130 km/h, amit az alkalmazott áttételezéssel és a motor fordulatszám-korlátjával állítottak be. A kisebb hatótávolság a kisebb akkumulátornak köszönhető: itt  18,7 kWh-s csomagot ítéltek elegendőnek a VW fejlesztői.

A gyártó állítása szerint mindkét autó akkumulátora fél óra alatt 80%-ra tölthető a megfelelő gyorstöltő berendezés segítségével, és még azt is kiszámolták, hogy a német enerigia-árakkal az e-Up! 3,02, az e-Golf 3,3 euró költséggel tehet meg száz kilométert. Arról viszont egyelőre mélyen hallhat a VW, hogy mennyibe kerül majd egy ilyen autó. Nyilván nem véletlenül, hisz az akkumulátort nyilván ők is ugyanolyan drágán veszik, mint a konkurencia, azaz 7-8 millió forint alatti árcédulára nem is érdemes számítanunk.

A Volkswagen sokáig igyekezett távol maradni a villanyautó-őrülettől, de úgy látszik, az, hogy a konkurencia szériagyártású modellekkel jelentkezett, megváltoztatta az álláspontjukat. Úgy hírlik, az Audi fejlesztési igazgatóját, Wolfgang Dürheimert épp azért váltották le, mert ő határozottan ellenezte a tisztán elektromos autók fejlesztését, és több villanyautó-projektet is leállíttatott az elmúlt egy-másfél év során.