Leköszön a Renault igazgatója

2013.08.29. 15:25

Egy jó menedzser, aki már bizonyította rátermettségét, megéri a súlyát aranyban. Carlos Tavares is ilyen ismert név: korábban a Nissan amerikai leányvállalatát irányította, 2011 óta pedig a Renault ügyvezetői teendőit látja el. Ám úgy néz ki, ennél többre vágyik, és a Renaultnál magasabb polcra már nem kerülhet. Másutt viszont lehet esélye.

Renault hivatalos bejelentése szerint Tavares lemondott jelenlegi pozíciójáról, hogy személyes tervei megvalósításához elegendő mozgástere legyen. Ez önmagában nem jelent sokat, de azzal együtt, amit a Bloombergnek nyilatkozott két hete, már igen. Egy interjúban ugyanis úgy fogalmazott, hogy mivel Carlos Ghosn biztosan a Renault-Nissan első embere lesz a belátható jövőben, ő szívesen állna a Ford vagy épp a GM élére. „Bármelyik autógyártó számára hasznosak lehetnek a tapasztalataim” – mondta.

Tavaresnek van is esélye a két amerikai vállalkozásnál, hisz a GM vezére, Dan Akerson 64, a Ford igazgatója, Alan Mulally pedig 68 éves az idén, azaz közel állnak már a nyugdíjhoz, és az 55 éves volt Renault-igazgató bármelyikük helyére eséllyel pályázik. Ráadásul jó referenciákat visz, hiszen a Renault jelentős növekedést mutatott a két év alatt, amíg a portugál szakember irányította, miközben sikeresen csökkenteni tudta a munkaerő költségét is.

A Renault így egy időre ismét Carlos Ghosn közvetlen irányítása alá kerül, míg meg nem találják a megfelelő utódot Tavares megüresedett posztjára.