Titkos legénylakás a Mercedestől

2013.09.03. 06:15

Egy szürke furgonra nemigen figyelnek fel az emberek, de sosem tudhatjuk, mi rejtőzhet benne. A Mercedes haszonjárműves részletének tervezői eljátszottak a gondolattal: mi lenne, ha összkomfortos lakóautóvá változtatnának egy ilyen semmitmondó külsejű járművet. Aztán a terveket meg is valósították.

A Camper tanulmány persze nem véletlenül született. Az éves Caravan Salon kedvéért hozták össze, ahol évente kiállít mindenki, aki a lakókocsi- és lakóautó-piacon számít. A Mercedes sem hiányozhatott a Düsseldorfban rendezett eseményről, hisz ugyanúgy versenyeznek ezen a piacon is – számukra nyilván nem mindegy, hogy a lakóautó-vásárlók milyen alapokra rendelik meg saját csigaházukat.

A tanulmány külsőre hétköznapi Sprinter furgonnak nézne ki, így aztán a kiállításon is simán elmenne mellette a tömeg – ezért szépen felnyitották az oldalát, hogy látni lehessen a tágas lakórészt a konyha-szekcióval, a falra akasztott monitorral, a zuhanyzó- és mellékhelyiséggel, a ruhásszekrénnyel és az ággyá alakítható kanapéval. Minden van itt, ami egy szokványos lakóautóban, legfeljebb az alapterület kisebb egy kicsivel, viszont kívülről ebből nem sok látszik – ha az ablakokra fólia kerülne, akkor lényegében senkinek nem tűnne fel a dolog. A tanulmány egyébként a Sprinter egyik legerősebb változatára épül: 3 literes V6-os dízelmotorja 190 lóerős, azaz a gyors helyváltoztatásnak sincs akadálya.

A Mercedes tudomásunk szerint nem tervezi a szériagyártást, de ha valaki efféle autót szeretne, annak aligha lehet más akadálya, mint a pénz, hisz számtalan, egyedi igényeket kielégítő, lakóautó-berendezésre szakosodott vállalkozás működik Európa-szerte.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.