Búcsúzik a sirályszárnyas Mercedes, de nem örökre

2013.10.02. 18:19

A Mercedes sportrészlege, az AMG csupán 2010 óta gyártja az SLS-t, a márka első önálló fejlesztésű sportkocsiját, de a típus nem lesz hosszú életű. Úgy tudjuk, jövőre érkezik a kevésbé drága, ám épp ezért nagyobb tömegben eladható, AMG GT néven emlegetett modell, és ezzel az SLS pályafutásának vége is szakad.

A döntés érthető, hisz lassan már csak ebben a modellben használják a régi, 6,2 literes szívó V8-ast, és ez az állapot nyilván túl kifizetődő az AMG-nek. Ha minden igaz, az utódba már biturbó V8-as kerül, többféle teljesítménnyel, az alapváltozat 500 lóerő körül lesz. Elhagyják az olyan extrém megoldásokat is, mint a felfelé nyíló ajtó, hisz a cél az, hogy az új modell a Porsche 911-es csúcsváltozataival versenyezhessen, mind teljesítményben, mind árban.

Az AMG főnöke, Ola Kallenius viszont megígérte, hogy az SLS-nek is lesz utódja, ha nem is azonnal. „Ez nem olyasmi, amit azonnal egy új modellel tudnánk helyettesíteni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a következő sirályszárny-ajtós modellre újabb 55 évet kell majd várni”. Ezzel nyilván arra utalt, hogy az előző ilyen típus, a 300SL még az 1950-es évek közepén született, az SLS viszont alig négy évvel ezelőtt.

Az egyértelmű, hogy az SLS-re sikeres modellként tekint a Mercedes, így az AMG sportkocsik sora nyilván folytatódik majd, bár egyelőre úgy néz ki, nem tervezik, hogy egyszerre egynél több sportkocsit gyártsanak. Ennyi presztízs-szempontból elegendő, legalábbis egyelőre, több modellt rendszeresen frissíteni viszont nem olcsó buli.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.