Ennél sportosabb Kia még nem volt

2013.10.23. 15:07

A két évvel ezelőtti, 2011-es Frankfurti Autószalonon mutatta meg először a GT koncepciót a Kia. A dél-koreai márka sportszedánja igen kedvező fogadtatásban részesült, 2013-ra sorozatgyártást ígértek, mégis hosszú csend követte a leleplezést. Most azonban úgy tűnik, gyártásba mehet a valaha volt legsportosabb Kia.

A sokak által Maseratikhoz hasonlított GT-be a hírek szerint 3,3 literes, V6-os turbómotor kerül majd, mely 400 lóerő körüli teljesítményre lehet képes. Ehhez nyolcgangos automata váltó társulna. Mindenképpen érdekességnek számít az is, hogy ez lehet a Kia történetének első hátsókerékhajtású modellje. Ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, akár hibrid hajtásláncot is kaphat a későbbiekben.

A dél-koreaiak egyébként is egyre inkább nyitnak az európai piac felé, rendre stílusosabb, szebb autókat gyártanak, a jól sikerült formatervek pedig kiforrott, megbízható műszaki tartalmat rejtenek. Most egy újabb szegmenst célozhatnak meg a Kia GT-vel, a sportos szedánok kategóriájában ugyanis főként a német prémiummárkák dominálnak.

Ha a hírek igazak, 2016-ban már be is mutathatják a szériagyártásra érett változatot, azonban addig sem feltétlenül maradunk izgalmas Kia nélkül. A 2014. januári Detroiti Autószalonon ugyanis megérkezhet a régóta pletykált Rio GT, és a Ceed GT-ből is jöhet egy erősebb kivitel. Ezek mellett egy roadster tanulmányt is várhatunk a jövő év elejére.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.