2013.11.21. 06:50

Ha ma azt kérdeznék, melyik a leggyengébben álló nemzetközi autógyártó, talán a Suzuki és a Mitsubishi lenne a két legesélyesebb jelölt. Az idei Tokyo Motor Show felhozatala alapján azonban biztos nem erre tippelnénk. A Mitsubishi például három, kifejezetten érdekes tanulmányautót is bemutatott, és az érdekes szó itt nem kizárólag a külsejükre vonatkozik.

A Mitsubishi számára most az lenne a legfontosabb, hogy kelendő autókat tudjon kínálni, és mindhárom tanulmányból lehetne ilyen. A legkisebb, az XR-PHEV (Cross Runner Plug-in Hybrid Electric Vehicle) egy agresszív fellépésű kis hobbiterepjáró-féleség, amely nagyszerűen illene az Európában és Ázsiában formálódó friss divathullámba. Kívülről inkább érdekes mint szép, de tanulmányautónak nem túl radikális, viszont azt mutatja, hogy a Mitsubishi érdekesebb stílust próbál találni magának, ami alapvetően jó jel a gyártó számára.

Ám ennél is lényegesebb, hogy milyen hajtáslánc került az XR-PHEV-be. Az utolsó négy betű ugyanis annyit tesz, konnektoros hibrid-elektromos jármű. A Mitsubishinek pedig bőven van olyan tapasztalata, amit itt felhasználhatott. Az elektromos hajtásokat már kitapasztalhatták, az akku és a villamos hajtás mellé már csak egy jó belsőégésű motor kellett. Ez pedig egy 1,1 literes, turbós háromhengeres lett, amely a maga 120 lóerejével egyáltalán nem gyenge – ehhez jön még egy 10 kW-os villanymotor-generátor, így a rendszer összteljesítménye 134 lóerő lesz. Az persze látszik, hogy ez a hibridhajtás aligha lesz alkalmas tisztán villanyautós használatra – vagy ha igen, legfeljebb városban, dugóban ácsorgáskor – viszont jelentősen csökkenthető vele a fogyasztás, és ami ennél is fontosabb, a villanyautók hajtásánál jóval olcsóbb lehet előállítani.

Nem csak az XR-be került az új hibrid hajtás, egy másik tanulmányba is ezt szerelték. Az AR (Active Runabout) egy viszonylag tágas egyterű, amely a Grandist válthatná a kínálatban, de annál sokkal karakteresebb megjelenésű szögletes, magas orrával és különálló első sárvédőivel. Itt természetesen a belső tér az igazi nagy szám: az ülések meglehetősen szabadon variálhatók, így akár nappali-jelleggel egymással szembe is fordíthatók. A gyáriak szerint a koncepció kényelme elsőrangú, ahogy a belső tér elérhetősége is, köszönhetően az egymással szemben nyíló ajtóknak.

A hamradik tanyulmány a GC-PHEV névre hallgat. Az első két betű itt Grand Cruisert jelent, ami nem mond sokat a jármű jellegéről, pedig ez is fontos szerepet kaphat a Mitsubsihi jövőjében, méghozzá elsősorban Észak-Amerikában. Ez ugyanis egy nagydarab, tágas szabadidő-autó, állandó összkerékhajtással, darabos, masszív-agresszív formatervvel és persze hibrid hajtáslánccal. Ide azonban ebből is komolyabb jutott, 3 literes, kompresszoros V6-oshoz csatlakozik egy kisebb villanymotor és sok akkumulátor.

A japánok jövője persze nagyban múlik azon, hogy ezekből az egyelőre elég elszállt részleteket is tartalmazó elképzelésekből tudnak-e valóban vonzó, vagy legalább valami módon izgalmas autókat faragni, méghozzá minél hamarabb.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.