2014.03.06. 17:29

A nagy megdöbbenés elmarad, hisz az autót tavaly már láthattuk tanulmányként, de a végleges sorozatgyártmányt csak most mutatták be. Ahogy lenni szokott, kevesebb a csicsás részlet és kisebbek a kerekek, de a végleges X4 így sem változott sokat a korábbi előzeteshez képest.

Az X4 külsőre pontosan olyan, amilyennek a típusjelzés alapján képzelné az ember. Ugyanolyan kupé-teteje van, mint a másik páros sorszámú X modellnek, az X6-nak, de közben az X3 esetlenebb arányaiból is örökölt valamit. Első ránézésre az az érzése az embernek, hogy ez a szegény ember X6-osa, és nem is tévedünk nagyot. A nagytestvérben persze épp az a vonzó, hogy cseppet sem tűnik praktikusnak, cserébe kellőképp agresszív önkifejező eszköz. Az X4-ben kevesebb a dög, de mintha valamivel célszerűbbnek tűnne – kérdés, hogy ez a megközelítés elég vonzó lesz-e.

A formaterven egyébként a manapság jellemző BMW-s stíluselemekkel találkozunk, de úgy, ahogy az X3-ason. Akinek csak a jelvény számít, az nyilván lenyeli ezt is, de egyértelműen figyeltek rá, hogy az X6-osra véletlenül se jelentsen veszélyt. Bizonyos szögekből még úgy is tűnik, mintha a tervezők görcsösen igyekeztek volna valami érdekeset faragni az ismert alapformára – ilyen, a harmónia szempontjából nehezen értelmezhető részlet az autó oldalán felbukkanó három él.

A méretkülönbség egyébként minimális az X3-ashoz képest. A hossza 4,671 méter, a szélessége 1,881 méter, a magassága pedig 1,624 méter, azaz hosszabb és alacsonyabb, mint függőleges hátfalú testvére. A magasság csökkenését alacsonyabbra helyezett ülésekkel igyekeztek kompenzálni, így az üléshelyzet valamivel személyautósabb. Azt egyelőre nem tudni, hogy a hátsó fejtér mennyire lesz szűkös, viszont az 500 literes csomagtérre aligha lesz panasz, különösen úgy, hogy a hátsó üléssor támlája 40:20:40 arányban három részletben osztva dönthető, és teljesen ledöntve 1,4 köbméternyi csomagot is képes elnyelni a kibővített csomagtér.

A lemezek alatt persze a bevált megoldásokat találjuk: az X3 műszaki alapjait és hajtásrendszerét, illetve a BMW szabvány motorcsaládjának tagjait. A benzines választék 184 lóerős 2 literes négyhengeres turbómotorral indul (zDrive20i), de ugyanezt a blokkot 245 lóerővel is megkaphatjuk az xDrive28i-ben. Háromliteres, 306 lóerős hathengerest csak az xDrive30i-be szerelnek. Hasonló a dízelmotoros kínálat is: az alapmodell itt az xDrive 20d kétliteres 190 lóerős négyhengeressel, ezt követi kétféle háromliteres sorhatos, amelyek közül a gyengébb is 258 lóerős, ez kerül az xDrive30d-be, az erősebből pedig 313 lóerőt és 630 Nm csúcsnyomatékot hoztak ki – ez hajtja az xDrive35d kivitelt. Ahogy a BMW-nél szokás, az X4-ből a bemutató idején nem lesznek igazán egyszerű, kétkerék-hajtású változatok, ha terveznek ilyesmit, azt a piaci bevezetés után néhány hónappal jelentik csak be.

Az az érzésünk, az X4 messze nem olyan önmagáért való, mint az X6-os – inkább az X3 ferde hátú változatának tűnik – de nem is olyan markáns, agresszív jelenség. Így azonban nagyon nehéz megjósolni, hogy ez is lehet-e akkora siker, mint nagyobb testvére.