Három Mini tűnhet el

2014.03.12. 05:52

Az elmúlt évek során a Mini egyetlen modellből álló kínálatát alaposan továbbfejlesztette. Az eredeti modell alapján készült kabrió, kupé, kombi és roadster, de a magasított Countryman alapjára is építettek egy háromajtós változatot, a Pacemant. A sok modell azonban inkább csak a költségeket növelte, hisz sok volt köztük túlzottan is hasonló. Úgy hallani, ennek a helyzetnek most véget vet a BMW.

Három, jelenleg kapható változat is közvetlen utód nélkül tűnik el. A háromajtós, magas Paceman, valamint a Coupé és a Roadster. Ez valahol érthető is, hisz a Paceman és az alap-Mini közt sem volt nagy különbség használati értékben, és miután az új Mini valamivel tágasabb lett, tovább romlanak a Paceman esélyei. A roadster ugyanígy felesleges, a vásárlók szinte ugyanazt kapják meg a kabrióval, így nem is lett igazán sikeres ez a változat, de a kupé is túl szűk volt és kényelmetlen ahhoz, hogy igazán elterjedjen.

A jövőben tisztább lesz a Mini-kínálat, hisz a Countryman és a Clubman sokkal tágasabb lesz, mint eddig – már-már családi autónak is alkalmasak lesznek – a kisautó-kínálatból pedig szintén két típus marad, a csukott háromajtós, és a vászontetős kabrió. Így csökkennek a fejlesztési költségek, miközben a megcélzott vásárlóréteg is szélesebbé válik. Egyszerűbben fogalmazva a nyugdíjazás előtt álló modelleket aligha siratja majd bárki.

Az oldalról ajánljuk

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek  figyelmeztetnek a felújítási munkákra
  • Hírek

Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra

Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.

március 20., 17:38
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben
  • Hírek

A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben

A kínai telefongyártó az autópiacon is nagyon sikeres hazájában.

2 perce
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
  • Közélet

A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se

A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!

március 21., 06:10
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08
Ford Focus RS8 - 2003
  • Hírek

Ford Focus RS8 - 2003

március 20., 15:52
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45