Szép új francia-olasz hármasikrek

2014.04.23. 13:59

Az eseménytelen évek hosszú sora után mostanság ismét erősödni látszik a maradék gyártók vetélkedése a közepes áruszállító furgonok piacán. Elsőként a Ford cserélte le a Transit sorozatot teljesen új modellekre, a közelmúltban pedig a Renault-Opel is megjelent a régi Trafic-Vivaro páros utódaival. Ilyen körülmények között a Fiat és a Peugeot közös haszonjármű-részlege már joggal tarthat attól, hogy ha nem lép sürgősen, akkor hamar hátrányba kerül. Így most átdolgozták a Citroen Jumperből, a Fiat Ducatóból és a Peugeot Boxerből álló középső modellsorozatot.

Itt persze még nem lehet szó modellváltásról, hisz a típust 2006-ban mutatták be, és a haszonjármű-piacon jellemzően legalább tíz év egy modell életciklusa – a sokféle karosszéria-változat kifejlesztése rövidebb idő alatt aligha térülne meg – de a tervezők azért alaposan átdolgozták a típust. Elsősorban az autó orra változott: az eddigi, ökörszarvként felfelé kunkorodó lámpákat alacsonyabb, paralelogramma-forma, LED-es lámpákra cserélték, amelyek között határozottabb kontúrú hűtőrács-kereteket alakítottak ki. Ez a szekció persze mindhárom márkánál más és már – a Peugeot például a márka újabb modelljeire jellemző króm-trapézt alkalmazta itt is, de a Fiat és a Citroen változatot is az aktuális márkaarculathoz igazították. Mindennek elvben nincs nagy jelentősége, de a gyáriak szerint az új, háromrészes lökhárító-kialakítás sokkal olcsóbban javítható, mint az eddig használt egyrészes elem.

A felépítmény érdemben persze nem változott, viszont a gyártók szerint sikerült javítani a sofőr munkakörnyezetének kényelmén az új ülések révén. Új a fedélzeti szórakoztató elektronika is, már Bluetooth eszközökkel is képes kommunikálni. A PSA és a Fiat változatok közt a jelvényeken kívül csak a motorválaszték jelent érdemi különbséget. A Peugeot és a Citroen 2,2 literes dízeleket kap, 110, 130 és 150 lóerővel, míg a Fiat az olcsóbb változatokba 2 literes 115 lovas, vagy 2,3 literes 130 lóerős dízelmotort kínál. Az egyetlen közös pont a 3 literes 180 lovas négyhengeres dízel, ez kerül az összes csúcsmodellbe.

A felújított Fiat-PSA furgonokat májusban kezdi bevezetni a három márka Európában, de a Fiat várhatóan Észak-Amerikában is forgalmazza majd a típust Ram márkajelzéssel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.