Az első fotó a kis Jaguarról

2014.07.30. 16:36

A Jaguarnál jól tudják, hogy az XE sikere milyen fontos a vállalat szempontjából, így láthatóan mindent elkövetnek, amit csak lehet, hogy a 3-as BMW méretű autót belopják a köztudatba. Eddig nem mutatták meg az autót, most azonban – a hosszú bevezető kampány következő fokozataként – nyilvánosságra hozták az első álcázás nélküli képet, amelyek az autó orrát mutatja.

Ezt azonban csak díszletnek szánták ahhoz a bejelentéshez, hogy az új Jaguar bemutatójára az ismert énekes, Emeli Sandé készít valamiféle szokatlan, audiovizuális művészi produkciót. Ezt London belvárosában láthatja majd a közönség szeptember 8-án, az XE premierjének napján. A fotó tehát elsősorban a művésznőről készült, számunkra mégis érdekesebb az autó. Sokkal persze nem jutunk közelebb ezzel az autó karakterének megismeréséhez, hisz az XE szemből nem tér el drasztikusan a nagyobb Jaguaroktól. A jellegzetes fényszóró- és hűtőrács-forma legalábbis kiköpött XF és XJ, csak az arányok mások: a kisebb modellen az egész hűtőmaszk alacsonyabb, az alsó légbeömlők viszont magasabbak. A konkrét példány alighanem valamiféle sportváltozat, legalábbis erre utalnak a nagy alsó légbeömlők és az S betű a hűtőrácsban.

Valószínűleg nem ez az utolsó alkalom, hogy az XE valamely részletével találkozunk, hisz a Jaguar reklémgépezete már teljes gőzzel üzemel – nem is csoda, hisz a középkategóriás, alumínium-karosszériás szedán a cég legígéretesebb modellje ebben az évtizedben. Ha sikerül vele eltalálni a közönség ízlését, akár a Range Rover Evoque-nál is népszerűbb lehet, és világszerte sokkal komolyabb versenyzővé teheti a brit luxusautó-gyártót, mint amilyen eddig volt. Ha viszont nem jön be – ahogy a Ford Mondeo alapú X-Type annak idején – az akár katasztrofális következményekkel is járhat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.