Új modellt fejleszt a Rolls-Royce

2014.08.06. 13:05

A Rolls-Royce már most is hétféle modellt forgalmaz, de úgy néz ki, még látnak lehetőséget a kínálat bővítésére. A luxusautó-gyártó vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös egyenesen azt állítja, az új modellel új fejezetet nyithatnak a márka történetében.

A rettenetes mennyiségű mellébeszélés és öndicséret közepette egyetlen lényeges információ-morzsát sikerült elhinteni, de ennyi elég is volt, hogy meginduljon a találgatás a szaksajtóban. Elárulták ugyanis, hogy az új Rolls-Royce nyitott túrakocsi lesz – ahogy a gyáriak fogalmaznak, könnyed, nyitott-tetős túrázást tesz lehetővé. És mivel Phantomból már készül nyitott változat, alighanem a Wraithből készítenek egy vászontetős kivitelt. Ez nyilván elérhetőbb árú lehet, mint a Phantom Drophead Coupé, ami elsősorban Észak-Amerikában hozhat új vásárlókat a brit márkának.

Bár az első évei nem voltak a legsikeresebbek, a BMW-féle Rolls-Royce-nak egyre jobban megy a bolt, amióta a Phantomnál kevésbé drága és hatalmas Ghost-Wraith szériát is gyártják. Nem véletlen, hogy az új nyitott modell is ezt a sorozatot erősíti majd, hisz ettől akár ezres nagyságrendű eladás-növekedést is várhatnak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.