Megmutatták az új Suzuki Vitarát

2014.08.27. 15:27

Nem teljesen váratlan, hogy a Suzuki új szabadidő-autóval jelentkezik, hisz már láthattunk egy nagyon hasonló tanulmányautót iV-4 néven. Ez azonban a szériagyártmány, kisebb kerekekkel, polgáribb hűtőmaszk-kialakítással és kevesebb LED-del.

Ha minden igaz, a Vitara nem a jelenlegi, Grand Vitara néven futó ötajtós terepjáró helyére érkezik, inkább kiegészíti a kínálatban, ám teljesen más karakterű autónak ígérkezik. A hossza 4,215 méter, a szélessége 1,85 méter, a magassága 1,655 méter, a tengelytávja pedig 2,5 méter. Ezzel valahová a régi SX4 és az SX4 S-Cross közé esik majd méretben és helykínálatban – arra is van esély, hogy az előbbit ki is váltják vele. Bár a szabadidő-autós karakter marad, sőt, az autó állandó összkerék-hajtással is elérhető lesz, várhatóan sokkal kevésbé lesz jó terepen, mint bármely korábbi névrokona.

A motorválasztékról egyelőre hallgat a Suzuki, de valószínű, hogy itt is az S-Crossból már ismert 1,6 literes dízel- és benzinmotorokat alkalmazzák majd. Esetleg egy kisebb szívó benzinest is kínálhatnak, bár ezeket az információkat nyilván az október eleji párizsi premierhez közelebbi időpontban hozzák majd nyilvánosságra.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.