Új autóipari óriás jön létre

2014.09.16. 13:06

A német ZF Friedrichshafen és az amerikai TRW Automotive egyesülése lassan véglegessé válik: a németek 12,4 milliárd dollárt – napi árfolyamon számolva 3011 milliárd forintot – fizetnek az amerikai vállalatért az aktuális részvényeseknek.

A TRW felvásárlásával a ZF megerősíti pozícióit az autóipari beszállítók közt, hisz így teljesebbé válik a kínálata: míg a német cég elsősorban hajtásláncok és futómű-rendszerek fejlesztésében erős, addig az amerikai beszállító légzsákok, fékrendszerek és biztonsági elektronika-gyártóként számít jelentősnek a piacon. Egy komoly átfedés lett volna a két cég kínálatában a kormányműveket fejlesztő részleg, de ez sem lesz probléma, a Bosch ugyanis megveszi a ZF kormánymű-gyártó részlegét a korábbi közös fejlesztések megőrzése érdekében, míg a ZF a TWR révén továbbra is a kormánymű-piacon maradhat. Ez a kisebb üzlet egyébként a tröszt-vádaktól is megmentheti a ZF-et a jövőben, hisz így semmilyen módon nem működik majd együtt a piac legnagyobb szereplőjével.

A ZF és a TRW egyesüléséből a második legnagyobb alkatrész-beszállító jön létre – az első jelenleg a Bosch, legalábbis a forgalom alapján – összesen 138 ezer dolgozóval és 41 milliárd dolláros, azaz nagyjából 30 milliárd eurós éves forgalommal. Ráadásul két meglehetősen sikeres cég egyesüléséről van szó, amelyek együtt többet költhetnek fejlesztésre, így eredményesebben versenyezhetnek a konkurenciával.