Párizs 2014: Infiniti-stand, Q80 Inspiration, Q50

Rodinnek, Michelangelónak, Stróbl Alajosnak nem volt könnyű dolga, követ faragni még csákánnyal, pixeles jelleggel sem leányálom, s egy Pietá megformálásához végképp nem használható ekrazit, akármennyire is megkönnyítené az a munkát. Ellenben az autós formatervező.

Az ő anyaga a mállékony gipsz, a sniccerrel vágható purhab, a körömmel formára kaparható hungarocell, a hőlégfúvóval formára hajlítható plexi. Kitalál egy alakot, kicsit vakarászik rajta, máris mehet a festőkhöz – legalábbis így képzeljük ezt mi, kívülállók. Ebből az elméletből kiindulva aztán nem is érezzük súlyosnak a mindenféle szalonokon kiállított tanulmányautókat: persze, csináltak valami szépet, de tudjuk, hogy úgyse tud mozogni, ha véletlenül tud, akkor úgyse felel meg semmiféle biztonsági normának, ha megfelel, akkor megfőnek benne az utasok egy nyári napon, ha mégse, akkor a zajemisszión bukik meg, és ha még azt is megoldják, akkor már csak a gyártószerszámokról derül ki, hogy olyan elemek sajtolására képtelenek.

Csillogó játékszerek ezek, nyálelválasztás-serkentésre felnőtteknek, olyanok, akár a politikusok ígéretei. Ha lesz is belőlük valami a távoli jövőben, a kívánatos csodából szinte garantáltan dögunalmas és ügyetlen termék születik. Most olvastam egy csodás kifejezést egy amerikai cikkben: „motor show vaporware”, azaz pocsék fordításban „autószalonos illóeszköz”. Tudják, azokra a hatalmas kerekekre, különleges mintájú gumikra, lélegzetelállító üvegfelületekre és merész domborításokra, szárnyakra, légterelőkre gondolt ezzel a szerző, amiket legfeljebb nyomokban látunk viszont a kész autón. De leginkább sehogy, mert azok az autók sose készülnek el.

Itt van például ez az Infiniti Q80 Inspiration tanulmányautó. Az ember szíve összeszorul, az agya görcsbe rándul, a keze elernyed, annyira gyönyörű, annyira hihetetlen, hogy lehet ilyet kitalálni. Minden megvan rajta, ami garantálja, hogy sose legyen belőle autó – az arányok, az üvegek, a domborítások, a kerekek... Csakhogy állítólag ez megszületik, méghozzá a nem is túl távoli jövőben, valamikor 2017 és 2019 között. Még olyat is rebesgettek, hogy nem akarnak nagyon hozzányúlni a formához. Ha így lesz, egyszer tényleg megetetem tücsökkel a Winkler tarantuláját.

Az Infinitinél mostanában furcsa kijelentéseket tesznek. Például olyat is hallottunk, hogy le akarják nyomni a BMW-t eladásokban, ami a modellpaletta ismeretében nem több jó viccnél, bár a koreaiak is mondtak furcsákat a kilencvenes években, aztán nézzék, hol vannak most... Erről az autóról pedig úgy nyilatkoznak, hogy egyenes konkurense lesz a Audi A7-nek, a BMW 650i GranCoupénak és a Porsche Panamerának. Ha csak a műszaki alapokat nézzük, akár lehet is.

Biturbós, 550 lóerős, V6-os motor, az egész egy elektromotorral kiegészített hibrid hajtáslánc része. Olyasmit nyilatkoztak róla, hogy az autó átkapcsolható hátsókerékhajtásról összkerekesre, ami arra utal, hogy a kocsi hibrid rendszere a hátsó kerekeket viszi, az elsőket pedig villanymotor hajtja, tisztán – ez persze csak spekuláció, és ha így is van, a végleges architektúra minden egyes elemében eltérhet a ma tervezettől.

Mindenesetre a Q80 nem lesz kicsi, a tengelytávját már tudjuk, az 3,1 méteres. Utasterében a négy utas különálló fotelekben ül, valamennyihez jár majd érintőképernyő, a két elöl ülő pedig egy-egy szélvédőre vetítős kijelzőt is kap. Hírek keringenek a zajt különlegesen erősen csillapító üvegekről, önvezető rendszerről, 5,5 literes 100 kilométerenkénti fogyasztásról és 129 g/km-es szén-dioxid-emisszióról. Hisszük, ha látjuk, meg addig úgyis változnak még a normák, ha-ha.

Azt javasolnám – tegyünk magasról a műszaki részletekre, azok nem többek, mint a választási ígéretek. Inkább a szobrászmunkát értékeljük: ha ennyire gyönyörű autók keringenek majd az útjainkon, bármilyen kis darabszámban, bármilyen fogyasztással, emisszióval és motorral, máris szebb lesz az életünk.

De halkan jegyzem meg: szerintem ez a forma kicsit túl harmonikus és elegáns azoknak a vevőknek, akik ma a világ nagy pénzein ülnek. Nem hagyják ezt így, lesz még benne agresszió és butítás bőven. Bár ne lenne igazam.

Mindegy, amíg ebbe bele nem ülhetek, legalább kipróbáltam a Q50-est, azt úgyse adták oda a tavalyi USA-beli Nissan-rendezvényen. A forma nekem tetszik (a kollégáim többsége szerint eltúlzott), a belső tér meggyőzően minőségi elemekből áll, de szűk, nagyjából az E36-os (húsz évvel ezelőtti) 3-as BMW szintjén van, talán kicsit nagyobb annál. Ez még kevés lesz a bajorok porba döngöléséhez.