Elkészült a Porsche új csodafegyvere

2014.12.16. 13:24

Le Mans királya még mindig az Audi, de a házon belüli konkurens, a Porsche gyári sportkocsi-csapata komolyan készül a trónfosztásra.

A Porsche már az idén rajthoz állt Le Mans-ban, de a 919-es első változata még nem bírta végig a távot, bár az is látszott, hogy az autó meglehetősen gyors. Az idei évre épp ezért alaposan továbbfejlesztették. A név és az alapforma is maradt, de a tervezők azt mondják, olyan sok helyen módosítottak az autón, hogy az csak távolról emlékeztet a 2014-es változatra. A szokatlan hajtás-elrendezés persze maradt – a kétliteres V4-es turbómotor és az energia-visszanyerésre is képes elektromos segédhajtás – de úgy tudjuk, az idei szezonban előforduló hibák mindegyikére igyekeztek valamiféle megoldást találni.

A hivatalos bemutató persze nem jelenti, hogy a gép készen is lenne: a tesztelés csak most kezdődik, ahol nyilván igyekeznek majd megtalálni az autó maradék gyengeségeit, hogy a 2015-ös versenyszezonra a lehető legközelebb álljon a típus a tökéleteshez, és Le Mans-ban minél jobb esélyekkel induljon az Audik és a Toyoták ellen.