A Porsche első négyajtós sportlimuzinja 2009-ben érkezett nem titkoltan azzal a céllal, hogy a Cayenne-nel együtt megtöbbszörözze a márka eladásait. Az első generáció még 2013-ban kapott ráncfelvarrást, ezeken a svédországi teszten készült képeken viszont már a második generációt látni, ami az ütemezett modellciklusból következően 2017-re lehet sorozatgyártásra kész.
Egészen kicsit átrajzolt tetővonal, újraszabott csomagtér-ajtó és külső visszapillantó tükrök – egyelőre ennyi a szembetűnő változás a Skandináviában fotózott Panamerán. Ez még egy korai fázis lehet, valószínű ezért sem álcázták semennyire. Amit viszont már tudunk, hogy az utód új MSB platformra épül majd, amin a következő Bentley Continentallal fog osztozni. Az új platform előre megjósolható hozadéka, hogy a következő Panamera lényegesen könnyebb lesz, ami jó hír, tekintve, hogy a motorkínálat ezután is V6-osokból és V8-asokból áll majd. Emellett nem kizárt, hogy a hibrid változat itt még nagyobb szerepet kap, mint az elődben.
Az új Panamerát várhatóan valamely jövő évi autószalonon mutatja be a Porsche. Hogy a modellváltozatokkal mennyire mernek kalandozni, korai megtippelni, mindenesetre hallani olyan híreket, hogy a 928 nyomán kijönne belőle egy kétajtós kupé és egy kabrió is. 2017 még messze van, hogy az efféle vadhajtások mekkora teret kapnak a világgazdaság akkori hangulatától függhet első sorban.
További képek az AutoGuide-on.