Bazz, ez mindent tud?

Tivoli, na persze, az első ami nekem is eszembe jutna, ha egy új, dél-koreai szabadidőautóra ki kéne találnom egy nevet. Tényleg, hogy gondolták ezt? De tudják mit? Van benne valami, ha a Jeep Renegade lehet manapság olasz büszkeség, egy ilyen Ssangyong Tivoli simán beállhatna a sorba. Én mindenesetre magamtól szaladtam bele a csapdába, amikor reggel, a Volvo-standon elosztottuk, ki, mit írjon, én rávágtam, a Tivoli az enyém. Hogy miért? Mert tetszett.

Most, hogy már kicsit őgyelegtem körülötte, körbefotóztam mindenféle színekben, beleültem, azt kell mondanom, még mindig tetszik, különösen az elektromos Tivoli EVR kivitel, ami viszont még csak prototípus. Vegyük csak a riválisokat, Ecosport, SX4 S-Cross... Hagyjuk, a Tivoli jól néz ki, baromira jól. A Ssangyong pedig nagyon is komolyan veszi, hogy visszatér. Mindent beletett ebbe az autóba, ami hivatalosan egy B szegmenses, tehát kisméretű szabadidőautó.

Persze, alapból ez is csak egy elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztésű, elsőkerékhajtásos, 4,2 méternél rövidebb, enyhén emelt hasmagasságú pléhdoboz öt üléssel és 423 liternyi csomagtartóval. Még az sem emeli ki különösen a Tivolit a tömegből, hogy hatgangos kézi helyett rendelhető bele ugyanennyi fokozatú automata váltó, hogy kapható elektronikusan vezérelt, központi kuplungos összekerékhajtással, mely utóbbi esetben a hátsó futóműve is többlengőkaros (tehát független) lesz – ezt is tudja a riválisok többsége. A hasmagasságtól viszont nem kell hasra esni, hiszen az nincs egészen 17 centi, de legalább a belépő és kilépő szögek egész jók, mindkettő 20 fok fölötti. Már ha valaki mindenképp terepes szemmel akarja nézni ezt a terepre egyáltalán nem szánt divatkocsit.

Viszont ha azt mondom, hogy karosszéria 71 százaléka nagyszilárdságú acélból készül – ne feledjük, ez drága mulatság – máris felkapjuk a fejünk. Ha hozzáteszem, hogy a nagyszilárdságú részek 40 százaléka ráadásul ultranagyszilárdságú bóracél, ami végképp iszonyat sokba kerül, máris elkezdhetjük becsülni a Tivolit. Mi több, ahol nem ilyen különleges az anyag, ott is sok lemezt meleg sajtolásos technikával (lásd: VW MQB-rendszer) állítanak elő, tovább növelve a szilárdságot és csökketve a tömeget. Nem rossz, nem rossz.

Azt gondolhatnánk, egy ilyen barlangból szalasztott márka, mint a sokak számára még mindig ismeretlen Ssangyong, labdába sem tud rúgni az extra-versenyben. Akkor lehet meglepődni. A Tivoli nagyjából mindent felvonultat, ami elvárható ebben a kategóriában: borulás ellen is dolgozó menetstabilizáló, kétszintes, áthelyezhető csomagtérpadló, 220 voltos inverter, óriásnavi középen, és még sorolhatnám. És tud olyat, amit mások nemigen, vagy egyáltalán nem: kétzónás, automatikus klímát, fűthető kormányt (oké, ilyet ismerünk), de fűthető ÉS hűthető első üléseket is. Látják, ez egy kategóriaelsőség.

Két 1,6-os motor lesz hozzá, mindkettő Euro 6-kompatibilis, az egyik benzines és 128, a másik dízel és 115 lóerős. Érhető, hogy e komoly erőfeszítések után olyan rettenetes energiák nem maradtak már a belső térre. Kör alakú órák, tűrhető anyagok, egész nagy és kényelmes ülések, tűrhető helykínálat - korrekt munka, de semmi különös. Viszont a Tivoli milliméterek híján 1,8 méteres belső szélessége szintén a legjobbnak ígérkezik a szegmensben.

Beültem, kapcsolgattam a váltót (könnyű és egész pontos), beállítottam a kormányt (csak fel és le lehet), elüldögéltem hátul (elférek, nagyjából mint az SX4 S-Crossban). Persze, a bőrös kivitel is rettentő műanyagszagú, itt-ott elállnak a fedelek, a minőség nem üti meg a Kiáét vagy a Hyundai-jét, de nem vészes. A csomagtér kárpitozása sem nyűgözött le, viszont...

Van egy elektromos verzió, talán már említettem. Azaz nincs. Még nincs. A standon állt egy ssangyongos ember, szóba elegyedtem vele, kérdeztem, abból mikor lesz autó, nem tudja, mondja, nem olyanok az olajárak, de azért már majdnem teljes értékű autó, csak finomításokra van szükség, és gyártani lehetne. Ez a Tivoli EVR, azaz ahogy a műszaki adattáblán szerepelt, az e-XIV – még jó, hogy nem francia és nem Lajosnak hívják.

Nekem ez ragadta meg a fantáziámat. A test a Tivolié, de sokkal jópofább, más az eleje, mások a lámpái, a díszítései, a kerekei, s minden részlet viccesebb. A belső tere is nagyon hasonló, a műszerfal alaptömbje, az órák azonosak a belsőégésű változatokéval, csak itt tanúi lehetünk a műbőrök találkozása a Pöttyös Panna mesékkel különös esetének. Elmondva kretén, életben nagyon jópofa – a villany-Tivoli utastere egyszerűen egy olyan hely, ahol a szalon általánosan zajos és frivol légköre után jó lenni. Pedig olcsó ez is, hiába van benne állított óriás-LCD középen a Tesla és a Volvo XC90 stílusában, mert itt-ott eláll ez-az, vannak kritikán aluli burkolatok, de az összkép, ami számít, finom.

Ezt a példányt egyelőre egy 25 kW-os villanymotor hajtja, az akkui (a megkérdezett ember kissé bizonytalanul, de az LG-t emlegette beszállítóként) 130 kilométeres hatótávolságot engednek. Igen ám, de ez hatótávnövelő benzinmotort is hord az orrában, amely ugyan egyhengeres és csupán 325 köbcentis, de használatával máris 500 kilométer a kocsi hatótávja egy töltéssel, ami máris más fekvésbe hozza a babát.

Alapvetően mindegy is, mert ez az autó nincs még, a normál Tivoli viszont idén tavasz végétől, nyár közepétől kapható lesz Európában. Ha tartja a Ssangyongok versenyképes árát, az SX4 S-Crossoknak és Ecosportoknak okkal lesz mitől tartaniuk. Mert ez jól néz ki, és ránézésre nagyon európai.