Micheliszé a pole a második futamra
Hugo Valente alatt nagyon élt a Chevrolet, Robert Huff alatt pedig a Lada, de a Citroeneket a Hungaroringen sem lehetett befogni. Lopez idén először rontott élesben, de ami a legfontosabb: Michelisz Norbié a pole a fordított rajtrácsos második futamon.
A két esős szombat délelőtti szabadedzés után napsütésben rendezték a WTCC magyar versenyének kvalifikációját. Az eső nem sokkal az időmérő kezdete előtt állt el, így az ideális ív és az aszfalt nagy részének kivételével a pályán még sok víz állt a Q1-ben. Az első számú kerülendő akadály a nedves rázókő volt, ami épp a mezőny nagy öregén, Gabriele Tarquinin fogott ki. Az olasz Hondáját a gumifal fogta meg, a Civic tréleren végezte.
A folyamatosan száradó pályán Norbi kilencedikként jutott tovább, az első szekció meglepetése pedig Robert Huff volt a Ladával, akinél csak Yvan Muller volt gyorsabb. A Q2 aztán meghozta a hazai pályán a szerencsét Michelisznek. Bár Norbi pénteken még azt mondta, túl nagy kockázat a fordított rajtra játszani, az utolsó percben úgy állt a helyzet, hogy biztosra taktikázhatták magukat Zengőék. Bejött! A tízedik hely nem sok jót ígér egy előzésre alkalmatlan pályán az első futamra, de épp a kevés előzésre alkalmas kanyar, na meg a pályaismeret lehet, ami reményt ad a másodikra. Kár lenne előre ünnepelni a 2012-es győzelem ismétlését, de óriási az esély a duplázásra.
Az utolsó ötös meccse két géniusz, Lopez és Muller csatájáról szólt. Szerencsétlen Ma Csing-Hua már a véghajrá elején elvérzett egy banális szervezési hibán: a két szekció között nem maradt idő felkészíteni az autót, így a 27 éves kínai meg sem próbálhatta, mit tud a nagyok ellen a számára új Hungaroringen. Az utolsó ötös egyetlen nem citroenese, a mindössze 22 éves Hugo Valente viszont erőből verte Sebastien Loeböt, és csak egy büntetés miatt alakult úgy, hogy nem másodikként indul holnap. Az idén eddig hibátlan Lopez most kétszer is rontott gyorskörén, így Yvan Muller szerezte meg a pole-t, tavaly június óta az elsőt. A négyszeres világbajnok mindig is érezte a pályát, eddig négyszer nyert a Hungaroringen.
A kvalifikáció végeredménye:
1. Yvan Muller
2. Hugo Valente*
3. Jose-Maria Lopez
4. Sebastien Loeb
5. Ma Csing-Hua
6. Tiago Monteiro
7. Robert Huff
8. Tom Coronel
9. Tom Chilton
10. Michelisz Norbert
* büntetés nélkül
Ha nem bírja kivárni, hogy újranézhesse az időmérőt, a YouTube-on már fent van oroszul: