Ahogy szinte minden új modellnél előfordul, mindig akad olyan újság, ahol szabadon értelmezik az embargót, és korábban nyilvánosságra hozzák a gyári fotósorozatot, mint szabadna. Ezúttal egy olasz szaklap játszotta el a régi trükköt, bő egy héttel a tervezett premier előtt. Így leplezetlenül láthatjuk az Opel Astra következő generációját, bár aki nagy formai forradalomra számított, az ezúttal csalódni fog.
Az Astra ugyan teljes egészében új formát kapott – nem úgy, mint a Corsa, amelynél megelégedtek egy alapos frissítéssel, és azt nevezik új modellnek – de az autó karaktere mégsem változott érdemben. A legfeltűnőbb eltérés talán a hátsó tetőoszlop érdekes kialakítása, a fekete betét miatt olyan, mintha a tető hátul lebegne, szemből és hátulról viszont félreismerhetetlenül egyen-Opel az Astra. Nem csak a megszokott orr-kialakítás miatt: a tetővonal és az autó arányai is az előző generációt idézik. A forma mai szemmel egyébként nem rossz, de a kérdés nem is ez – elvégre a leköszönő modell is korszerűnek hatott, amikor bemutatták – sokkal inkább az a kérdés, hogy meddig tartja meg a forma a frissességét.
Az egyelőre nem egyértelmű, hogy az Opel mennyit változtatott a műszaki alapokon – bár valószínű, hogy a Delta II padlólemez marad, csak a hangolásán és néhány részletmegoldáson igazítottak az Opel mérnökei. Azt viszont egyértelműen jelezték már korábban is, hogy átlagosan mintegy száz kilogrammot sikerült faragni az autó tömegéből, ami nagyon jó hír, tekintve, hogy a J Astra a konkurenciához képest jelentős túlsúllyal küzdött eddig is. A motorválaszték összetétele különösebb jövőbelátási képesség nélkül is nagyszerűen megjósolható, hisz nyilván az új Opel motorcsalád tagjait használják itt is: az ezres háromhengeres, valamint az 1,4 és 1,6 literes négyhengereseket a benzinesekben, valamint az 1,6 literes turbódízelt a CDTi változatokban. Az sem lehetetlen, hogy az 1,3 literes Opel-Fiat kisdízel is felbukkan a típus valamelyik alapváltozatában, bár ez egyáltalán nem biztos.
Bár élőben csak ősszel mutatják meg az Astra K jelű generációját, az Opel már előtte leleplezi a típust az internet nyilvánosságát kihasználva. Június 9-én tartják az online premiert, ahol minden lényeges, számokkal, szöveggel és képekkel bemutatható információt nyilvánosságra hoznak az új Astráról.