Nagyon kellett már az új 7-es a BMW-nek, de megérte várni rá. Úgy tűnik, megint méltó ellenfele lehet az S Mercinek, sőt, látszik, hogy ahol csak tudták, megpróbálták a bajorok túllicitálni.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8660/86609/8660967_8ae8a49af03510430aea04d261240dce_wm.jpg)
A luxuslimuzinoknál meredek spirálban emelkedik a színvonal, és általában az viszi a prímet, akié a legfrissebb fejlesztés. A 7-es leváltására márpedig alaposan rákészült a BMW, és a bemutatón közölt részletek alapján szédítő technológiai újításokat gyömöszöltek bele. Az utóbbi években egyre elavultabbnak tűnő csúcs-BMW-be annyi mindent beleraktak, hogy abból jó eséllyel meg is élnek a következő évtizedben.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8660/86609/8660969_3bd2c01b72a69064adfed2cba838ce29_wm.jpg)
Méreteit tekintve nem sokat nőtt a G11, illetve G12 (hosszú tengelytáv) kód alatt futó 7-es, hosszban szűk két centit, magasságban egyet sem nőtt, szélessége és tengelytávja azonos az elődével. Nem mintha szüksége lett volna a hízásra, mostanában inkább a súlycsökkentésre szoktak koncentrálni, ami a 7-es bizonyos modelljeinél akár 130 kiló is lehet.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8660/86609/8660971_fdefbb4e73f80e4e26ef42bad81e46d8_wm.jpg)
Ebben jelentős szerepe van a BMW által régóta fejlesztett karbon-technológiának, a 7-es vázszerkezetének egy része ugyanis szénszál-erősítésű műanyagból készült, amivel mások ebben a kategóriában eddig nem próbálkoztak. Mivel a 7-es műszaki megoldásait, platformját a jövőbeli összes hátsókerekes BMW, vagyis a 3-astól fölfelé mind át fogja venni, komoly lépésről van szó, ami a javítóipart és a konkurenciát is alaposan meg fogja izzasztani. De nem csak a karosszériavázat, a komplett futóművet is áttervezték, ami szintén hozzájárul a súlycsökkentéshez, és a következő évek BMW-iben feltehetően sorozatosan megjelennek majd a 7-es alumínium féknyergei, kerékagyai, meg egy sor más újdonság.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8660/86609/8660973_49a5ee6cd73f592b85192f1d9976d274_wm.jpg)
Alapkivitelben elöl-hátul légrugókon ül az új 7-es, ennek köszönhetően alacsony sebességnél meg lehet emelni két centivel, autópályán pedig a jobb légellenállás érdekében egy centivel leülteti magát. Az állítható keménységű lengéscsillapító már nem újdonság, de az elektrohidraulikus működtetésű aktív kanyarstabilizátor az, és az összkerék-hajtással kombinálható összkerék-kormányzás szintén.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8660/86609/8660979_150bb62ccc1ebc5726210a05483e114a_wm.jpg)
A rejtett technikánál viszont vélhetően sokkal jobban érdekli majd a vásárlóközönséget a temérdek kényelmi és szórakoztató funkció, amelyekkel megint az élre szeretne törni a BMW. A 7-est a kulcsba integrált miniképernyő segítségével kiszállás után be tudja parkolni a tulajdonosa a garázsába, pont úgy, ahogy a Bosch néhány héttel ezelőtt Boxbergben bemutatta. Amióta James Bond 1997-ben telefonjáról irányította a 7-esét, mind vágytunk arra, hogy kívülről vezethessük az autót, most valósággá vált.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8661/86610/8661015_e1ae92a1423ad667db16a9434459a2e0_wm.jpg)
Szintén világújdonságnak számít az iDrive 5.0 karmozdulat-vezérlése. Az már önmagában örömteli, hogy a BMW végre beadta a derekát, és tapizni lehet az érintőképernyőt, de egy 3D-s érzékelő a karmozdulatainkat is figyeli, így egy laza Jedi-suhintással például elnémíthatjuk a zenét.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8661/86610/8661019_56989b79a9e4b79d7d898cf0313377f6_wm.jpg)
Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a konkurensek kínálatával, ha tovább böngésszük az extralistát. Az összehajtogatható utasülés mögött fejedelmi kényelmet kínáló Executive Lounge hátsó fotel vagy a Sky Lounge üvegtető, amely ledes világítással több színben tud vetíteni akár csillagos eget is fölénk, meglévő ötletek továbbfejlesztése, nehogy valaki bármiben túl tudja licitálni az új 7-est.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8661/86610/8661021_18aca08ac7235455f364fa628b8ea35b_wm.jpg)
A motorkínálatot is átdolgozták, szerencsére változatlanul turbós soros hathengeresek adják a választék javát. Az alap a 730d és a 740i, 265, illetve 326 lóerővel, fölöttük van a V8-as, összkerekes 750i xDrive 450 lóerővel, és azt pletykálják, később érkezik még egy szintén dupla turbós V12-es is. A CO2 elleni csatában pedig a 740e a legújabb harcos, amely egy 326 lóerő rendszerteljesítményű hibrid hajtásláccal támad egy kétliteres, turbós négyhengeressel, valamint egy villanymotorral. Mivel konnektorról tölthető, és 40 kilométer az elméleti elektromos hatótávolsága, a hivatalos fogyasztási adata mindössze 2,1 liter/100 kilométer.
![](https://kep.index.hu/1/0/866/8661/86610/8661025_22d30179c4f5cd6203626a9144361476_wm.jpg)
Akárhogy is nézzük, a BMW rendesen odatette magát, és ha az új 7-es tényleg olyan fantasztikus, ahogy papíron tűnik, akkor nem csak behozták a lemaradást, de bizonyos tekintetben meg is előzték a konkurenciát. A jövőt tekintve egyértelműen a szénszálas elemekkel tarkított vázszerkezet a legjelentősebb újítás, amely az alacsonyabb kategóriákba lecsorogva alapos felfordulást okozhat majd a következő években.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)