A koreai az új japán? – Itt a friss vásárlóelégedettségi lista

2015.06.21. 18:52

A koreai az új japán, a porschés pedig továbbra is a legelégedettebb autós az amerikai J.D. Power piackutató cég idei felmérése szerint. Itt az idei autók toplistája a felhasználók véleményei alapján.

A J.D. minden évben elkészíti saját felmérését. Idén 33 márka 215 új autóját vizsgálták. Összesen 84 ezer tulajdonosnak tették fel ugyanazt a 233 kérdést, amelyekben a saját szubjektív benyomásaik alapján válaszolhattak a kérdésekre, melyek az első kilencven napban ért tapasztalataikról érdeklődtek. Egy új autónál furcsának tűnhet, de kérdeztek mechanikai problémákról is, bár a kérdéssor inkább tervezési bakikra, valamint a kiszolgáló berendezések használhatóságára volt kihegyezve, szóval ez a felmérés inkább elégedettségi teszt, mintsem releváns tükörképe a gyártási minőségnek vagy a megbízhatóságnak. A legtöbb panasz a Bluetooth párosításra és a hangfelismerő rendszerekre volt idén.

Minden autósnak ugyanazt a 233 kérdést tették fel. Így jött ki, hogy az európai márkák autóiban átlagosan 113 kérdésnél jeleztek problémát a tulajdonosok, míg a japán autókban 114-nél. Ezzel 29 év után idén először sikerült Európának beelőznie a szigetországot. A legmeglepőbb változás a koreai márkák előretörése (de csak annak, aki az elmúlt években csak kívülről nézte az új Kiákat), mert míg tavalyhoz mérten az összelégedettség három százalékkal javult, addig ez a koreiai márkáknál tizenegy százalék. Így jött ki, hogy a második és a negyedik helyet is ők vitték el, a Porschén és a Jaguaron kívül lenyomva minden prémiummárkát. A top 10 pedig:

1. Porsche 80 pont

2. Kia 86 pont

3. Jaguar 93 pont

4. Hyundai 95 pont

5. Infiniti 97 pont

6. BMW 99 pont

7. Chevrolet 101 pont

8. Lincoln 103 pont

9. Lexus és Toyota 104 pont

Az utolsó helyen a Fiat végzett, náluk a 233 kérdésből 161-nél jeleztek problémát a tulajdonosok, de a Subaru sem lehet elégedett 143-as eredményével, vagy a Jeep a 141-gyel. Ami a típusokat illeti, a Lexus LS lett magasan a legjobb (61), ezt követte a Porsche 911 (65), majd a Chrysler 300 (66).