3-Eleven: egy képtelenül gyors Lotus

2015.06.26. 18:03

Egy ideje már hallhattuk, hogy a Lotusnál készül valami igazán izgalmas, és az új pályagép az, ráadásul lesz belőle rendszámozható kivitel is.

A mienknél jobb módú társadalmakban elterjedt szabadidős tevékenység a pályanapra járás, direkt erre a célra épített autókkal. Ebből a szempontból talán Anglia a legjobb példa, ahol nem csak sportkocsiból készül megszámlálhatatlanul sokféle, de versenypálya is akad szinte minden sarkon, hisz a második világháború idején épített repülőterek egy jelentős részét ilyen célra is használják. Nem csoda, hogy a Lotus is igyekszik bejutni erre a piacra, amelyet mostanság Radicalok, Ariel Atomok, BAC Monók és persze a Lotus Super Seven utódok és másolatok uraltak.

A Lotus korábban a 2-Eleven típust kínálta, egy tető és szélvédő nélküli Elise változatot négyhengeres, feltöltős középmotorral, ennek az utódja a vadiúj 3-Eleven, amelybe viszont 450 lóerős turbós V6-os motor kerül. Az új gép ugyan nehezebb – 670 helyett 900 kilogramm – de a teljesítmény-tömeg aránya így is kedvezőbb lett. A hajtáslánc a Toyota eredetű hathengeresen kívül hatfokozatú, sűrű áttételezésű váltóból és Torsen rendszerű sperrből áll. Az utcai változat hagyományos H váltót kap, a drágább, utcai használatra alkalmatlan kivitelbe viszont szekvenciális váltó kerül.

Az alumínium fürdőkád-váz ugyan az Elise-Exige sorozat öröksége, de a burkolatot ultrakönnyű műanyagból készítették, amely állítólag 40%-kal könnyebb a hagyományos üvegszálas karosszériánál. A típushoz természetesen jár FIA-homológ bukókeret, állítható futómű és a pálya-használatra optimalizált AP fékrendszer is. A kiváló teljesítmény-tömeg aránynak köszönhetően a 3-Eleven három másodpercen belül elérheti a 100 km/h-s sebességet. A versenyváltozat végsebessége 280, az utcaié 290 km/h.

A tervek szerint összesen 311 példányt gyártanak a kétüléses versenygépből. A rendszámozható kivitel ára 82 ezer font, azaz durván 36 millió forint lesz, míg a kizárólag pályaversenyzésre alkalmas kivitel 115 200 fontba, vagyis körülbelül 50,6 millió forintba kerül majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.