A Linea-utód, amelyet Törökországban már megmutattak, majd azt mondták, mégsem ezen a néven és formában kerül gyártásba, nem az egyetlen új Fiat modell, amelyből népautó lehet. Egy ötajtós prototípust tesztelnek Torinóban, amely arányaiban az Aegeára emlékeztet.
A Fiat az elmúlt években finoman szólva elhanyagolta az egyszerű tömegmodell-választékát. A Punto az idén tíz éves – nem is nagyon fogy – és a Bravo sem tűnt már korszerűnek, mielőtt tavaly ilyenkor leállították a gyártását. Ám úgy tűnik, ha egy kicsit későn is, de észbe kaptak: a kémfotók tanúsága szerint készül valami, amivel akár mindkét modellt leválthatják, így az is találhat magának valamit a Fiat választékában, aki a különféle 500-as változatokra valamiért nem vevő.
A képek alapján úgy tűnik, az új típus, amely az Aegeaként bemutatott szedánnal állhat rokonságban, legalábbis erre utalnak az arányai: ez sem túl széles, viszont nem is rövid – olyasfajta átmenetnek tűnik a kisautók és a nagyobb kompaktok között, amilyen például a Škodánál a Rapid Spaceback. Egy ilyen modell nem csak azért lehet hasznos, mert egyszerre váltja fel a Bravót és a Puntót, de az 500X-nél épp annyival nagyobb hogy a két típus eladásai ne zavarják egymást.
Amennyire tudni lehet, a lépcsős hátú és az ötajtós változatokon kívül egy kombi is szerepel a programban, és ezzel a három változattal egy időre kipipálhatják a nép-Fiat problémát. Az egy másik kérdés, hogy mindez elég lesz-e az európai vásárlók visszaszerzéséhez, akik az elmúlt négy-öt évben elpártoltak a márkától, mivel nem találtak a választékban nekik megfelelő, korszerű hétköznapi járművet.