2015.09.05. 14:49

A Bentley arra készül, hogy még idén bemutassa luxus-hobbiterepjáróját, a Bentaygát. Ahhoz, hogy az érdeklődést minél jobban felcsigázzák, persze igyekeznek bizonyítani, hogy ez a legek SUV-ja lesz. Alig több mint egy hónapja  a terepképességre helyezték a hangsúlyt , most pedig a sebesség került középpontba.

Az új videón még mindig egy előszériás prototípust láthatunk, amely éppen 301 km/h-s sebességgel száguld. Azt ugyan nem nevezték meg, hogy melyik tesztpályán érték el ezt az eredményt, de az biztos, hogy ezzel azt próbálják sulykolni, hogy a világ legerőteljesebb és leggyorsabb hobbiterepjáróját márpedig ők készítik.

Az új W12-es motort, amellyel ezt teljesítették, az idei Bécsi Motor-szimpóziumon mutatták be. Ikerturbós megoldásával 608 lóerős teljesítményre képes a hatliteres tizenkét hengeres, csúcsnyomatéka pedig 900 newtonméter. Ez a régi 6,3-as W12-est váltja a Bentleynél, és nem kizárt, hogy a jövőben még erősebb variánsoknak ad alapot.

A hamarosan kezdődő Frankfurti Autószalonon remélhetőleg már láthatjuk a leplezetlen Bentaygát. A gyártás jövőre indulhat meg: a kasznikat Pozsonyban készítik, az összeszerelés Crewe-ben zajlik. A forgalmazást szintén 2016-ban kezdik meg, de a plug-in hibrid változat egy évvel később érkezhet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.