Egész megnyerő a Borgward új terepjárója
Bő ötven éve nem készült autó, amely a jellegzetes rombusz-logót viselte volna, ehhez képest a visszatérés ígéretes. A BX7 méretei alapján a BMW X3-as közvetlen vetélytársa lesz: a 4,7 méteres szabadidő-autó hét személy szállítására alkalmas, és abszolút megfelel az aktuális divatnak.
Helyenként ugyan emlékeztet más gyártók termékeire – hátulról egy kicsit talán túlságosan is Audi-szerű – de annyira azért nem, hogy klónnak érezzük. Szemből pedig a jellegzetes vízesés-hűtőrács uralja az autó karakterét, ami alapján messziről nézhetnénk Buicknak vagy Mercurynak is.
A BX7 egyébként 2 literes, négyhengeres, 224 lóerős turbómotort kap, hétfokozatú, dupla kuplungos automata váltóval és állandó összkerék-hajtással. A hajtás nagy része a Borg Warnertől jön, így ugyanazt a színvonalat képviseli, mint a konkurencia hasonló rendszerei. Ezen felül már kísérleteznek egy hibrid hajtásrendszerrel is, amelynek az összteljesítménye mintegy 400 lóerő lenne, és 55 km-es tisztán elektromos hatótávolságot biztosítana a típusnak.
Bár a Borgward név korábban német autókat takart, ez a modell kínai: az elsősorban teherautó-gyártóként ismert Foton Motors áll a név mögött. Így érthető, hogy a Borgward is Kínában lesz először kapható, valamikor 2016 során kezdődik a gyártás, és csak utána, 2017-ben kezdődik az európai forgalmazás. A BX7 ára a tervek szerint 26 ezer euró, azaz nyolcmillió forint körül lesz, ami nem kevés, bár minden attól függ, hogy ennyi pénzért milyen minőséget kínál majd a Borgward.