Vázlatokon az új Tiguan
A megszokott torzításokat ugyan tartalmazzák ezek a rajzok is – például arányaiban biztosan nem lesznek ekkora kerekek a sorozatgyártmányon, és az övvonal is alacsonyabban húzódik – de a fontos részletek jó eséllyel már a helyükön láthatók.
Úgy tűnik, a Volkswagen tervezői most kevésbé egységesítik az autók arculatát, mint az előző generációknál, legalábbis a Tiguan orrán nem ugyanaz a séma ismétlődik, mint az aktuális Golf vagy Passat esetében, ez a fajta változatosság pedig kellemes meglepetés a VW részéről. Itt erőteljes vízszintes vonalak adják meg az autó karakterét, amelyek még a lámpákban is folytatódnak, az orr-rész alsó részén pedig a ma már szinte közhelyes trapéz-légbeömlő egy változatát láthatjuk. És ami igazán meglepő, még a hátsó lámpák formája sem olyan sematikus, mint eddig – talán ez a Tiguan könnyebben felismerhető lesz hátulról, mint az elődje.
A Tiguannak persze nem a forma az egyetlen fontos újdonsága. A VW ezt is átültette a szabvány MQB padlólemezre, akár korábban a Golfot és az Audi A3-ast, ami állítólag nagyjából 80 kilogramm megtakarítással jár a hasonló tömegű motorral hajtott változatok esetében. Úgy tudjuk, a csúcsváltozat ezúttal dízelmotort kap, a Passatban bemutatott kétturbós, 240 lóerős kétliteres kerül a legerősebb kivitelbe.
A bemutatót a Frankfurti Autószalonon tartják, de valószínű, hogy már a VW ma esti Group Night rendezvényén leleplezik a cégcsoport többi újdonságával együtt.