Giga-ígéret a Volkswagen vezérétől
Húsz új villanyautó és konnektoros hibrid az évtized végéig – ezt ígérte a VW csoport első embere. Ez pedig nagyon merész ígéret, hisz mindezt a következő öt évben kell kifejleszteni.
A Frankfurti Autószalon nagyszerű alkalom arra, hogy ígéreteket fogalmazzanak meg az autógyártók. Európa legnagyobbja, a Volkswagen konszern a maga tizenkét márkanevével és nagyságrendileg tízmillió eladott autójával nagyon nagy befolyással van az egész iparágra, ezért igazán érdekes, hogy Dr. Martin Winterkorn mit is nyilatkozik ilyenkor.
A vezérigazgató pedig nyilatkozott: azt mondja közel húsz évvel az első Toyota Prius megjelenése után, hogy teleszórják a kínálatot hibrid és elektromos járművekkel. Húsz új környezetbarát modell 2020-ra, méghozzá minden kategóriában, a kompakt modellektől az Audi A8-ig és a VW Phaetonig. Ez már önmagában is nagy horderejű kijelentés, de ezen felül is ígért még Winterkorn úr, méghozzá önvezető autókat. „Az Audi és a Volkswagen azon dolgozik, hogy a vásárlók minél hamarabb részesülhessenek a technológia előnyeiből, ahol csak lehet: autópályán, lassan araszoló forgalomban, parkolóhely-keresésben. 2020-ra szeretnénk minden autónkat mozgó okos telefonná változtatni” - mondta.
Az persze nem világos, hogy az autók okos funkcióiból mikor állhat össze teljesen autonóm önvezető rendszer, de az kétségtelen, hogy egy ilyen robotpilóta részleteiben már létezik a legdrágább autókban. Ha jól értelmezzük Winterkorn úr szavait, a következő években arra lehet számítani, hogy az összes kategóriában igyekeznek elterjeszteni ezeket a megoldásokat, a sávtartó, sebesség- és távolságtartó valamint automata parkolórendszereket, ami egyébként logikus kiterjesztése az aktuális trendnek.