Leon Cross Sport – csak ez hiányzott
Ezt talán a spanyol Volkswagen leány szakemberei sem gondolják igazán komolyan, de ha már beígértek valami terepjáró-fazonút, hát készítettek egyet. Méghozzá a Leon SC Cupra alapjaira, amely a Seat legdurvább sportos kompaktja.
A gyáriak szerint a Cross Sport olyan, mint egy atléta túrabakancsban, és hát tényleg. A Leon Cuprából megmaradt a kétliteres turbómotor, amit ezúttal 300 lóerőig és 380 Nm csúcsnyomatékig húztak fel. Kapcsolódik hozzá egy hatfokozatú DSG váltó, és a VW szabvány Haldex-kuplungos összkerék-hajtása. Így aztán nagyon jól is megy a tanulmány, a gyáriak szerint 4,9 másodperc alatt megvan a 100 km/h. Mindemellett ugyanakkor nehezen értelmezhető a megemelt hasmagasság és az autó terepjárósan körbeműanyagozott alsó pereme, különösen úgy, hogy a 19 hüvelykes felnikre szerelt alacsony profilú gumikkal nem hogy terepezésről, még járdára felhajtásról sem nagyon lehet szó komoly károkozás nélkül.
Arra persze viszonylag kicsi az esély, hogy ebből a tanulmányból valódi termék legyen – vagy ha lesz, hát legfeljebb néhány száz darabos kis szériára számíthatunk – inkább csak azért készítették, hogy addig is mutasson valamit a márka, amíg a tavasszal bemutatott 20v20 szériaváltozata révén elő tud állni egy valódi újdonsággal.