Koeru: még egy formás Mazda
Az elmúlt évek újdonság-áradata után már nemigen számítottunk további újdonságokra a Mazdától, de úgy tűnik, a japánok nem pihennek. A Koeru tanulmány egy nagyobbacska szabadidő-autó igazán kellemes, lendületes formatervvel, amely a nagyobb szabadidő-autók piacának egyik erős versenyzője lehetne.
A Koeru egyébként erősen emlékeztet a Mazda CX-3-astra – mintha annak nagyobb testvére lenne. A forma lendületesebb, mint a CX-5-é, ami részint az eltérő arányoknak is köszönhető: a Koeru 4,6 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,5 méter magas, azaz néhány centivel hosszabb és alacsonyabb a szériamodellnél. A két típus tengelytávja viszont azonos, 2,7 méter, ami akár szoros rokonságra is utalhat. És bár a CX-5 még nem tűnik réginek – 2011 őszén mutatták be, és 2012 óta kapható – öt éves modellciklussal számolva az sem lehetetlen, hogy a Koeru már a következő generáció előfutára.
A Mazda nem kényeztette el a közönséget adatokkal, így csak annyi biztos, hogy a Koeru tanulmány ötszemélyes, és magában hordozza a Mazda i-Activesense nevű aktív biztonsági rendszerét, amely aradarok, kamerák és infravörös lézersugarak segítségével figyeli a jármű teljes környezetét, és az adatok alapján figyelmezteti a vezetőt – ezzel azonban már korábban találkozhattunk a Mazdánál. Emellett állítólat már aktív zajcsillapító rendszert is beépítettek.
A tanulmány olyan részleteket alig tartalmaz, amelyek ne illenének egy szériamodellhez – ebből is sejthető, hogy a CX sorozat következő tagját tisztelhetjük benne.