Kínai elektromos buszok jönnek Budapestre

2015.10.03. 19:58

Majdnem pontosan egy éve írt ki közbeszerzést a BKV öt, plusz opciósan további hét szóló elektromos autóbusz bérlésére. Hosszú vajúdás után most megszületett a döntés, a kínai BYD-tól bérel első körben öt K9 típusú elektromos buszt a fővárosi közlekedési vállalat. Egyébként a kínaiaknak nem sok izgulni valójuk volt a tender végeredményét illetően, ugyanis rajtuk kívül egy magyar cég, a Dunai Repülőgépgyár Zrt. indult még a beszerzésen, de azt sajnos nem tudjuk, milyen típusú busszal pályáztak. Végül a legolcsóbb ajánlatot benyújtó pályázó nyert, azaz a BYD.

A 12 méter hosszú, alacsonypadlós, városi K9 többször is járt Budapesten. Akkor megállapítást nyert, hogy egy jól megépített, csúcstechnikával felvértezett buszt állítottak elő a kínai mérnökök, ami könnyen meghódíthatja a világot. A karosszéria azonban egy jó közepes európai busz szintjén áll, a hajtáslánc legnagyobb hátránya pedig az energiatároló nagy tömege.

A világ meghódítására továbbra is nagy esélye van a BYD elektromos buszcsaládjának, ugyanis a 2010-ben bemutatott K9-esből napjainkig már majdnem háromezer darabot építettek. Csak Európában több mint száz K9-es van forgalomban. Legutóbb például a schipholi repülőtéren cserélték le a teljes buszflottát a BYD elektromos buszára. Nemrég pedig az Egyesült Államokban is nyitott a kínai cég egy autóbusz-összeszerelő üzemet.

A bérleti szerződés szerint a budapesti BYD K9-eket a nyertesnek, azaz a rotterdami BYD Europe BV.-nek kell tárolni, takarítani, tölteni és biztosítani a sofőröket. Sajnos a nagynevű európai gyártók távolmaradtak a tendertől, valószínűleg azért, mert a kínai buszok alacsonyabb árát megközelíteni sem tudták volna.

Úgy tűnik, a BKV jó döntést hozott, hiszen a legrégebbi, legnagyobb számban közlekedő elektromos buszt választották, amelyről világszerte rengeteg üzemeltetési tapasztalat gyűlt össze, így a legkiforrottabb e-buszok állhatnak forgalomba Budapesten.

Az első BYD K9-ek 2016 első felében érkezhetnek hazánkba. Azt egyelőre sajnos nem tudjuk, hogy mely vonalakon és pontosan mikortól utazhatunk a kínai elektromos buszokkal a fővárosban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.