Bo Yue: egy ígéretes kínai

2015.10.27. 17:58

Kína egyik leggyorsabban fejlődő autógyártója a Geely, amelyet Európában elsősorban a Volvo, és a London taxikat gyártó cég, az LTC tulajdonosaként ismerünk. Kínában azonban igénytelen, de olcsó kisautók gyártójaként alapozta meg a karrierjét, és csak néhány éve kezdtek azon dolgozni, hogy a márkanévről ne az ilyen egyszerű termékek jussanak a potenciális vásárlók eszébe.

Az új, minőségibbnek szánt kínálat egyik fontos darabja lehet a közepes szabadidő-autó, amelyet eredetileg NL-3 néven kezdtek fejleszteni. A 4,5 méteres és 2,66 méter tengelytávú autót Kínában Bo Yue néven forgalmazzák majd – a név nagyjából annyit tesz, hogy könnyed győzelem, és a Facebook kínai megfelelőjén, a Sina Weibón szavaztatta meg a gyártó a márka követőit, így választották ki épp ezt az elnevezést. Angol neve egyelőre nincs is, a gyártó szerint még választani kell neki egyet.

Úgy tudjuk, az autó még nem a Volvóval közösen fejlesztett platformra épül, hanem a Geely egy korábbi padlólemezére, a motorválaszték pedig háromféle négyhengeres benzinesből áll majd, egy 1,8 és egy 2,4 literes szívómotorból, illetve egy 1,8 literes turbómotorból – ezeket találni a cég több, mostanság bemutatott modelljében. A Geely azonban nem erre büszke, hanem hogy eddig ebben a típusban található a legmagasabb szintű internet-integráció – egyebek közt az Apple Carplayt is tartalmazza a csomag, és ebben a tekintetben a Bo Yue az első Kínában.

A típus élő bemutatóját novemberben tartják a Kvangcsui Autószalonon, a gyártás pedig 2016 elején indul – addigra talán a típus latin betűs nevét is kitalálják.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.