Autót szabad hekkelni

2015.11.02. 16:04

Inkább elvi, mint praktikus kérdés ez, hiszen az autó vezérlését még sokkal kevesebben próbálják átprogramozni, mint ahányan mondjuk játékszoftverek vagy egyéb másolásvédett tartalmak feltörésével foglalkoznak. Ám az előbbi tevékenység törvényes, míg ez utóbbi bűnözésnek számít Észak-Amerikában. És úgy tűnik, ez egy darabig így is marad.

Észak-Amerikában 1998 óta van érvényben a Digital Millenium Copyrighy Act (DMCA), a törvény, amely a digitális tartalmak – programok és digitálisan tárolt adatok – tulajdonjogait szabályozza. A törvényt elsődlegesen a zenekiadók, a filmstúdiók és szoftvergyártók érdekeinek védelmére hozták létre, és jó néhány kivételt tartalmaz. Többek közt nem tilos módosítani az autók vezérlőprogramjait sem, vagy kiolvasni az ott tárolt adatokat. Az autógyártók az utóbbi hónapokban igyekeztek elérni, hogy változzon a helyzet, és akár fel is jelenthessék, aki a programokat engedély nélkül kiolvassa. Ezzel a márkaszervizeik behozhatatlan előnyre tennének szert a független szerelőkkel szemben, hisz innentől kezdve a motordiagnosztika például illegális tevékenység lenne a gyár által vagyonokért forgalmazott kiolvasóberendezés nélkül.

Különös aktualitást ad az ügynek, hogy a Volkswagen dízelbotrányát elindító motorirányító programot sem vizsgálhatták volna a kutatók jogi következmények nélkül, ha nincs ez a kivétel. Ennek ellenére úgy tűnik, az autógyártók nem adták fel: miután nem tudták begyömöszölni a DMCA keretei közé a tiltást, most egy olyan törvényért lobbiznak, amely külön szabályozná a kérdést. A képviselőházig már el is jutott a törvényjavaslat, amely szerint illegális lenne a megfelelő engedély nélkül bármiféle gépjármű elektronikus vezérlőegységének tartalmához bármilyen módon hozzáférni. Ám nehéz elképzelni, hogy épp a VW-ügy után átmenne egy ilyen javaslat az amerikai törvényhozáson.

Érdemes még megjegyezni, hogy bár a DMCA a motorvezérlésre nem vonatkozik, az autó szórakoztató és információs programjaira már igen. Azaz ezeket lemásolni vagy módosítani már most is törvénytelen Észak-Amerikában.