Nemcsak az új Ferrari a jó Ferrari

2015.12.07. 06:08

Több mint egy éven keresztül dolgoztak egy 250 GT SWB Berlinetta Competizione felújításán a Ferrari Classiche restaurátorai. A szakemberek még tavaly márciusban láttak munkához, az eredmény pedig egészen lenyűgöző lett.

A 14 hónapos folyamat során az utolsó csavarig szétkapták a klasszikus Ferrarit. Rendbe tették a karosszériát, a futóművet és a motort is, de az apróságokat, kisebb alkatrészeket sem hagyták érintetlenül. A belteret is újszerű állapotba hozták, kívülről pedig Pininfarina-szürke fényezést kapott a 250 GT.

Az autónak egyébként a felújítás előtti története sem mindennapi. Első tulajdonosa az egykori Forma-1-es versenyző, Teodoro „Dorino” Serafini volt. Serafini az 1950-es szezonban versenyzett a Ferrarinál, hazai pályán, Olaszországban dobogóra is állhatott. Kipróbálta magát más sorozatokban, sőt motorversenyzőként is. 2000-ben, kilencvenéves korában hunyt el. A 250 GT-t 1964-ben adta el René Richard-nak.

Richard nem sokkal később összetörte a Ferrarit, majd továbbadta egy belga versenyzőnek, Lucien Bianchinak. Bianchi helyrehozta, sötétkékre fényezte, a belső pedig fekete lett. Nem sokkal később ismét egy versenyző vette meg, Jacques Pollet, aki szürkére fényeztette. Végül aukciót követően került egy belga gyűjtőhöz, aki citromsárgára fújatta. Most tehát évtizedek hányattatásai után kelhetett új életre a Ferrari gyári szakembereinek kezei alatt.