Mégsem lesz új Škoda Roomster?

2015.12.09. 11:38

Már a nyár végén hallani lehetett, hogy elhalasztják a második generáció bemutatóját, most pedig arról érkeztek hírek, hogy be sem mutatják az átdolgozott külsejű, Škoda jelvényes Volkswagen Caddyt.

Még semmi nem hivatalos, de a német szaksajtó tudni véli, hogy a Roomster egyszerűen eltűnik a Škoda kínálatából, a tervezett utódot pedig nem mutatják be. Lehetséges magyarázatból persze számtalan létezik. Egyes feltételezések szerint a Škoda stratégiaváltása áll a háttérben, mások szerint a VW Caddynek szeretnének nagyobb mozgásteret hagyni. Az sem lehetetlen, hogy a gyártás-előkészítés és a piaci bevezetés költségét spórolnák meg ezzel, aminek a dízelbotrány kifizetendő euró-milliárdjai mellett lehet értelme.

Egy ilyen döntés persze messze nem akkora horderejű, mint elsőre gondolnánk, hisz az új Roomster csupán néhány lemezében tért volna el a Caddytől. Azaz – feltéve, hogy igaz a hír – minimális elpazarolt fejlesztési költségről beszélhetünk, inkább arról van szó, hogy a VW csoport egy felesleges átfedést megszüntet a kínálatában. Egyébként úgy hallani, a cseh márka a közeli jövőben a szabadidő-autók piacán terjeszkedik majd, ami nem igazán meglepő, hisz a telített európai piacon most ez az a szegmens, ahol kimutatható növekedést lehet elérni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.