Egy belgán áll, megmenekül-e az ausztrál autóipar

2015.12.27. 14:34

A GM-nél a döntés, eladja-e problémás ausztrál gyárát egy belga üzletembernek, aki talán az egyetlen, aki megmentheti az üzemet, ezzel együtt talán a Holden jövőjét.

A belga Guido Dumarey szakterülete, hogy veszteséges üzemeket vesz át autógyártóktól. Ezekből az üzletekből aztán hol jól, hol rosszul jön ki, de eddig többnyire sikerült nyereségessé tennie ezeket a problémás üzemeket. Az autóipari háttéremberek közül onnan lehet valamelyest ismerős, hogy korábban ő vette át a General Motors strasburgi váltógyárát is. A gyár azóta nemhogy nem zárt be, de egy komoly bővítés előtt áll, és a tervek szerint a jövőben a BMW-nek is beszállít majd.

Dumarey GM-mel közös ügyei kapcsán került közel az óriáscég problémás ausztrál gyárához is. Az Elizabeth-ben működő Holden-üzemben szerelik össze a márka valamennyi helyi piacos autóját. A tét nem kicsi, talán az egész ausztrál autógyártás jövője, de mindenképp több ezer ember munkahelye múlik azon, sikerül-e megállapodni a belgának a GM-mel. Dumarey elképzelése szerint még 2016 első felében megszerezi az üzemet, de azzal együtt szüksége lesz az ott készülő autóknál használt Zeta-Omega padlólemezre is, amit szintén át- és/vagy el kell adnia a GM-nek, hogy hosszútávon működőképes legyen az üzlet. A Zetára jelenleg a Holdenek mellett Chevrolettek, egy Pontiac, egy Buick és egy Vauxhall készül, míg az Omega platform még újdonság, a Cadillac tervez vele a luxuskategóriában. A befektető szándéka szerint épp utóbbi, a prémiumság felé terelés lenne a megmentő modell egyik alapja.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.