1100 milliárd mehet közlekedési fejlesztésre

2015.12.30. 11:21

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jövőre 1100 milliárd forintnyi közlekedési beruházást indíthat el. A tervek szerint az 2016-ban 670 milliárd forintot ki is fizetnek – nyilatkozta Tasó László felelős államtitkár.

Mintegy 300 kilométeren kezdődnek közútfejlesztések 520 milliárd forintból, vasúton 370 kilométeren 600 milliárd forintból. Korábban 2020-ig közlekedési fejlesztésekre 2600-2800 milliárd forintot terveznek.

Az államtitkár szerint kiemelkedő évet zárt az ágazat, a 2007-2013 között rendelkezésre álló 2100 milliárd forintos keret lehívása várhatóan 100 százalékos lesz. Uniós és hazai források segítségével 853 kilométer új út épült meg 2007-től, és több mint 2800 kilométer út újult meg. Az idén 63 kilométernyi új gyorsforgalmi szakaszt adtak át, egyebek mellett az M43 Makó-országhatár és az M85 Győr-Csorna közötti szakaszát. Csaknem 70 kilométeren vehettek birtokba az autósok települési elkerülő utakat, például Győrött, Kecskeméten, Mórahalmon vagy Nyíregyházán. A főutak burkolatát csaknem 300 kilométeren erősítették meg.

Ezeken kívül több vasúti beruházást is kiemelt a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az elmúlt időszakból, valamint az Európai Bizottság által elfogadott Integrált Közlekedésfejlesztési Rendszernek köszönhetően tovább folyik a munka ezen a területen is. Október végén több uniós és hazai forrásból megvalósuló beruházás közbeszerzési eljárása indult el.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.