Ma állítják le a Land Rover Defender gyártását
Eredetileg félig-meddig munkagépnek tervezték, és 1948-ban aligha gondolta volna bárki, hogy 2016 elejéig húzza az alapkonstrukció. Számos hasonló modell született akkortájt Európában, de a Land Rover mindet túlélte.
A Rover 1947-ben, az amerikai hadsereg által hátrahagyott Willys Jeepek mintájára tervezte meg az első Land Rovert, amelyet egyszerre szántak személyautónak és mezőgazdasági gépnek. Az első szériaváltozatba 1,6 literes, 50 lóerős motort építettek, a korabeli Rover P3 négysebességes váltójával, amelyet terepfelezővel egészítettek ki, és lendkerekes összkerék-hajtással, eleinte tető és ajtók nélkül. Az acél vázkeret és az alumínium burkolat azonban már ezen az első modellen felbukkant.
A típust persze többször is továbbfejlesztették, és annak ellenére, hogy tucatnyi gyártó próbálkozott hasonló terepjárókkal az 1940-es és 60-as évek közötti időszakban, ezek közül csak a Land Rover volt képes túlélni. A második generációt, a Series II-t 1958-ban mutatták be, a Series III-as 1971-től készült, az utolsó generációt pedig 1983-ban mutatták be, igaz, eleinte 90-es, 110-es és 130-as típusjjelzéssel futott, csak 1990-ben, a Discovery bemutatása után kezdték Defenderként forgalmazni. A négy fő változaton belül is számos frissítést élt meg a típus, amelyet sokféle motorral gyártottak – létezett V8-as kivitel, sőt BMW hathengeres benzinmotorral is összeraktak néhányat Dél-Afrikában.
A típus ugyan mind a mai napig a legjobb munkaterepjárók egyike, ám az eredeti koncepció sok tekintetben elavult: a karosszéria ma már nem számít elég biztonságosnak, valamint a gyártási eljárásai sem gazdaságosak, ezért döntöttek a leváltása mellett. Az eddigi nyilatkozatok alapján az utódmodell kényelmesebb és biztonságosabb lesz, de mindenekelőtt sokkal inkább divattárgy, és sokkal kevésbé munkagép.