Genf 2016: Quantino

Ha a fele igaz annak, amit állítanak, ez a Quant bele tudja dörgölni az összes eddigi jövőautó-fejlesztést a földbe. Mert elektromosnak elektromos ez is ugyan, mint minden jármű, ami alternatív hajtással megy, Priustól a Hyundai ix35 Fuel Cellig, de ahogyan az áramot tárolja, az valami egész más. És akárhogy nézem, van benne ráció. Sok-sok ráció.

A svájci-német cég ötlete mögött a tulajdonos/feltaláló Nunzio La Vecchia (ő svájci olasz) szabadalma áll. Az általa kitalált nanoFlowCell nevű töltéstároló egység nem akkuban, nem is hidrogéntartályban tartja az áramot, hanem két, ellentétes töltöttségű elektrolitot (fémek vizes sóoldatait) tartalmazó tartályban. A folyadékok nem használódnak el, áram bevitelével újra meg újra hasznosíthatók, de ha valamiért mégsincs már rájuk szükség, annyira ártalmatlanok, hogy akár a lefolyóba is lehet önteni őket.

A trükk, hogy ezek az elektrolitok előre feltölthetők (vettek már autóakkut boltban, és töltötték fel otthon az előkészített savat úgy, hogy rögtön használni lehetett az akkut? Na, az így készül), s emiatt úgy tankolhatók, mint ma a benzin vagy a gázolaj, csak arra kell figyelni, hogy a fáradt elektrolitot ki kell szivattyúzni az egyik oldalon, hogy a másikon a friss bemehessen. Az elektrolitnak pedig sokkal jobb a töltéstároló-képessége, mint bármilyen ma ismert akkumulátornak, de a hidrogént is felül tudja múlni. Az elérhető hatótáv? Ezer kilométert rebesget a sajtókommüniké... Ráadásul itt még az akku-élettartam sem lebeg Damoklész kardjaként a tulajdonos feje felett, mert csak szuperkondenzátorok vannak benne, amik azért sokkal olcsóbbak, mint a Li-Po cellamezők. Egyszerűen csodás.

Ettől még lehetne persze óriásira fújt, Tip 67-szagú szappanbuborék az egész. Kicsi cég egy autót nem gyártó országból, egyik nagy autógyár nem lépett még kapcsolatba velük, csak Genfben állítanak ki a nagy szalonok közül (mondjuk, ez is szép pénz ám), nagyon rejtegetik, hogy mi is az az elektrolit... De ne feledjük, a Wright-testvérek ugyanígy rettegtek, hogy ellopják a szabadalmukat, végül annyira titokban művelték ezt a repkedés nevű izét, hogy kis híján nem ők lettek az első aviátorok. Nehéz dolog ez, ha feltalálsz valamit, kicsi vagy, de azért még pénzt és némi hírnevet is szeretnél látni belőle.

Tavaly elhoztak egy autót, amelyikkel kicsit már menni is tudtak városban, de azért azt a vak is látta, hogy egy 5,25 méter hosszú, dupla szárnyasajtós, csupaív, kábé harminccolos kerekeken guruló izét még akkor sem gondolhatnak reális szériagyártmánynak, ha a hajtás és tárolás ingyen készül bele. Márpedig hajtáslánc, az volt benne: valami 925 lóerőről és 11 600 newtonméterről beszéltek, 380 km/h-s elméleti végsebességgel. Nem gondolhatták komolyan. De engem azóta izgat a dolog.

Volt ugyanis tavaly a standon egy Bosch-mérnök, akit ismertem, és megsúgta, hogy évekig együtt fejlesztettek a Quanttal, mert óriási az ötletben a bugi. Nem így mondta, de tömören legyen jó ez is. Aztán a Bosch, különféle egyéb céges dolgai miatt kilépett, de tanácsadóként továbbra is tartanak bent egy embert a projektben. Ígéretes, ígéretes hát, de féltem, hogy idén már nem látom őket - hamar el tud fogyni a pénz ebben a mai, öldöklő tempójú világban. Qoros, Borgward, Great Wall - egyiket se láttam most a szalonon, holott tavaly még masszívan megjelentek.

Emiatt még jobban örültem, amikor felfedeztem Quantékat a megszokott, régi táborhelyen egy gyönyörű standdal körülvéve. És már két autót is elhoztak: a nagy dögöt, az FE-t, aminek kicsit visszább fogták a képességeit, már nem 380-at, csak 280-at megy, de a gyorsulása még így is befér 3 másodperc alá, illetve a Quantinót.

Ez a kocsi tavaly még csak 1:1-es makett formájában szerepelt itt, de idén frissen, alig pár naposan szerzett, hivatalos német rendszámmal ácsorgott, gumijain enyhe kopás - nem csoda, az első világi próbán túl vannak vele.

Kérdésemre a standon elmondták, hogy ebből már idén szeretnének szériaközeli változatot, s most keresik a nagy gyártókkal a kapcsolatot - aki kicsit a hónuk alá nyúlna, mert a nanoFlowCell technológia ugyan már kvázi érett a gyártásra, de ugye, kellene kúthálózat, szervizháttér, gyártelep, robotok, apró ezmegaz.

Nyilván megkérik a szabadalom és a gyártási jog árát, hiszen a Quantino csodásan teljesített. Vegyes, főleg városi, egyelőre 74 km/h-ra maximalizált sebességen a feltaláló/cégtulajdonos La Vecchia 14 órát vezette megállás nélkül a kocsit. A végén ő adta fel, mert a Quantino a tartályokban keringetett elektrolitnak csupán 22 százalékát (35 litert) használta el, ezért reménytelennek látta, hogy kifogyassza, mielőtt elalszik a volán mögött. S amúgy is rendbe kellett tenni a kocsit a szaloni szereplésre.

A Quantnál csak legyintettek a piros kocsira, ami a tavalyi enyhe továbbfejlesztése - "az FE-t is megcsináljuk majd egyszer, de az egy nagyon drága, nagy autó, most a kicsire, a sárga Quantinóra fokuszálunk, mert ebből rövidesen végleges autó lesz, ráadásul, ha a terveink bejönnek, nem is túl sok pénzért".

Négy ülés, 3,91 méteres hossz, 48 voltos elektromos rendszer (azért szerencsés a kisfeszültség, mert ahhoz nem kell különösen durva érintésvédelmi felkészítés), négy darab 27 lóerős villanymotor (azaz összesen 108), 5 másodperces gyorsulás 100-ra és 200-as végsebesség, már ez is elég csábító.

De a hatótáv - az mindent visz. A két darab 175 literes tank 1000 km-re elég löttyöt nyel el, és ha kifogy a nafta, három perc alatt telenyomod a tankot megint. Ráadásul egy adag elektrolitot otthon is tölthetsz, akár napelemről, aztán reggel elég bepumpálnod. Mi ez, ha nem az über-jövőautó?

Beszállni, kinyitni persze nem lehetett, mert ez nem gipszmodell, hanem majdnem kész, de még a gurulólabor-bábstádiumban levő jármű, ami viszont nekem még sokkal izgalmasabbá tette.

Már alig várom a 2017-es Genfi Autószalont. Ha szappanbuborék, ha nem, álmodozni attól még jó dolog...