Kétszer messzebb jut az új Nissan Leaf

2016.06.22. 06:12

A Nissan Leaf villanyautó-mércével elég jól fogy, de a tervezői tisztában vannak a hibáival. A korai példányok 24 kWh-s akkumulátorja úgy 130 kilométer hatótávot biztosított a valóságot leginkább megközelítő EPA mérések szerint. Az újabb, 30 kWh-ssal már 170 kilométert mehet el egy töltéssel, de ez ma, amikor a legkisebb Teslák hatótávja is 300 kilométer feletti, elég kevésnek tűnik. Ám a Nissan elektromos autókért felelős igazgatója azt ígéri, a Leaf második generációja megint versenyképes lesz.

Kazuo Yajima azt mondja, ahogy jelenleg fejlődik az akkumulátor-technológia, a következő Leaf már 60 kWh-s akkucsomagot kaphat, ami a jelenlegi hatótáv megduplázását jelentheti. Erre pedig szükség lesz, hiszen jönnek a korszerűbb vetélytársak: a jelenleg kínált Leafnek nem volna sok esélye a Tesla Model 3-mal és a Chevrolet Bolttal szemben. Yajima persze nem mondhatta el, hogy mikor érkezik az új Leaf, de arról biztosított mindenkit, hogy folyik a fejlesztése.

Úgy hallani, az autó stílusát is alaposan megváltoztatják, érdekesebbre, sportosabbra. Olyasmi végeredményre számíthatunk, amilyen az IDS tanulmány volt, és az alapján, hogy a Leaf már hatodik éve van piacon, az is valószínű, hogy már nem kell rá sokat várnunk. Talán már az idén, de legkésőbb jövőre számíthatunk a bemutatására, ha a japánok megszokott modellváltási ciklusából indulunk ki.