Rajzon még egész pofásnak tűnt a Honda új modellje, de a fotókat látva egyáltalán nem ez a benyomásunk. Kész szerencse, hogy egyelőre csak dél-amerikai forgalmazásról hallani.
Az új CR-V kapcsán már kezdtünk örülni, hogy a Honda végre felvett néhány formatervezőt, akiknek van némi szépérzéke. A WR-V azt az érzést kelti az emberben, hogy ez csak valamiféle elterelő manőver volt, azzal a céllal, hogy még nagyobb megdöbbenést keltsen a legújabb kreáció. Pedig ha alaposan megnézzük, ez még csak nem is egy új forma, legalábbis a karosszéria középső része egy az egyben a Jazz lemezeiből áll.
Az a gondolat viszont, hogy ez valahonnan ismerős, csak a sokk oldódása után fészkeli be magát az ember fejébe, annyira durvára sikerült a WR-V orra. Nehéz megmondani, mire emlékeztet, annyira kaotikus, széteső forma: a Jazz, amely szintén nem egy matyóhímzés, tökéletesen harmonikus jelenségnek tűnik mellette. Van egy olyan határozott érzésünk, a formatervezők parancsba kapták, hogy az új modellnek különböznie kell minden mástól, semmi más nem számít. Hát különbözik, a kérdés az, hogy hány vásárló fogja ezt megemészteni.
A formától eltekintve a WR-V nem más, mint egy emelt hasmagasságú, körbeműanyagozott Jazz, tetősínekkel, kartervédő-utánzattal, szürke, fényezetlen elemekkel – szóval mindennel, ami ebben a műfajban lényegében kötelező. A motor a jól ismert 1,5 literes i-VTEC négyhengeres Brazíliára szabott, tiszta szesszel is üzemeltethető változata, amelyhez ötfokozatú manuális, vagy fokozatmentes automata váltó kapcsolódhat.
Nem könnyű megindokolni, hogy a Hondánál miért nem elégedtek meg a Jazz szokványos terepjárósításával, úgy érezzük, azzal mindenki jobban járt volna. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy ez a modell megmarad brazil specialitásnak, és nem tervezik Európába hozni.
