Jöhet az elektromos Ferrari?

2016.11.12. 07:02

Egyre nagyobb az érdeklődés az F1 csendes alternatívája, a Formula E iránt – olyannyira, hogy most felmerült, a Ferrari is beszállna a versenybe.

ferrarife

Szép csendben egyre komolyabb mezőny jön össze a Formula E-ben: már most ott van az Audi, a Renault és a PSA képviseletében a DS. Emellett a következő szezonban érkezik a Jaguar, de a Mercedes, a BMW és a Volvo is jelezte, hogy beszállna. Lassan kezd aki lemarad, az kimarad jelleget ölteni a sorozat. Talán ezért is döntöttek úgy a Ferrarinál, hogy a sportkocsigyártó is beszállna – legalábbis Sergio Marchionne ezt mondta az Autosport kérdésére. „A válasz igen. Hosszasan agonizáltam ezen a Ferraris kollégáimmal, mire megszületett a döntés” - mondta a Ferrari, a Fiat, a Chrysler, a CNH Industrial (Iveco, Case, New Holland) és nagyjából minden egykori és mostani Fiat-érdekeltség elnök-vezérigazgatója.

Marchionne azt mondja, kétségeik voltak a Formula E erős szabványosítása, és a futam közbeni autócsere miatt. „Ezek nem olyan dolgok, amikre a Ferrari természeténél fogva hajlik.” A legnagyobb gondjuk nyilván az volt, hogy a Formula E-ben a csapatok alig módosíthatnak valamit: korábban minden autó teljesen egyforma volt, és most is csak a hajtáslánc módosítható, a karosszériák csak a festésükben térhetnek el egymástól.

Egyelőre még semmi nincs kőbe vésve, Marchionne sem határidőket, sem részleteket nem árult el az interjú során, de csodálkoznánk, ha sokáig húznák az időt, hisz lassanként betelik a Formula E mezőnye.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.