Több vagy kevesebb autóipari munkás kell majd az elektromos autók miatt?

2016.11.24. 12:39

A járműipari elektromosítás és digitalizáció miatt kevesebb, de magasabban képzett alkalmazottra lehet szüksége a harmadik legnagyobb német ipari ágazatnak, az autógyártásnak. A szakszervezet átképzést sürget, a Daimlernél pont, hogy több munkással számolnak, a Bosch szerint pedig a beszállítók járnak majd rosszul.

PH-918009997

Az IG Metall gépipari szakszervezet elnöke Jörg Hofmann szerint gyökeres átalakuláson megy át az autóipar munkaerőigénye, és nehéz lesz az újonnan keletkező tevékenységekkel ellensúlyozni a hagyományos tevékenységi körökben, például a belsőégésű motorok gyártásában csökkenő foglalkoztatási igényt. A szakszervezet kimutatásai szerint a német járműipar 880 ezer, ezen belül a hajtáslánc gyártás 250 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Az alkalmazottak tömegeit kell majd átképeznünk - mutatott rá Michael Brecht, a Daimler üzemi tanácsának elnöke. Annyi dolgozót kell magunkkal vinnünk a jövőbe amennyit csak lehet, de persze mindennek vannak korlátai - jegyezte meg. Attól, hogy valaki mérnök még nem feltétlenül fog majd tudni alkalmazásokat is kódolni

Ola Källenius, a Daimler AG igazgatóságának a Mercedes-Benz Cars marketing és értékesítési feladatiért felelős tagja szerint viszont nem törvényszerű, hogy a technológiai átmenet létszámcsökkentést vonjon maga után. Az elkövetkező öt-tíz év kihívása éppen abban rejlik, hogy párhuzamosan kell majd megfelelnünk különböző elvárásoknak - fogalmazott. Ebben az átmeneti szakaszban valószínűleg nem kevesebb, hanem több alkalmazottra lesz szükségünk. Minden egyes ipari forradalom a foglalkoztatás növekedését vonta maga után - mutatott rá, megjegyezve, hogy egyelőre túl korai lenne előrejelzésekbe bocsátkozni.

maxresdefault

Hartwig Geisel, a Bosch üzemi tanácsának alelnöke pesszimista azt illetően, hogy a belsőégésű motorok korszakán túlmutató trendet lehetséges lesz-e leépítések nélkül követni. Csak a Bosch-nál 25 ezer munkahely függ Németországban a belsőégésű motoroktól - mutatott rá. A beszállítók már csak azért is nehéz helyzetbe fognak kerülni, mert az autógyárak az új technológiák nagy részének bevezetését saját hatáskörben kívánják intézni - tette hozzá.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.