Jelenleg két teljesen különálló cég gyárt közúti járműveket Volvo néven, de látszik, hogy ha reklámról van szó, még mindig hatékonyan dolgoznak együtt a közös márkajelzés érdekében. A Volvo Truck és a Volvo Cars leggyorsabb gépeinek kétfordulós versenyt rendeztek a svéd Mantorp versenypályán, de úgy, hogy mindkét autó – az Iron Knight rekorder-teherautó és az S60 Polestar TC1 is – megmutathassa saját erősségeit.
Elvileg hasonlóan gyorsul a két autó – 4,6 másodperc alatt érik el a százas tempót – de az Iron Knight ebben a számban 2400 lóerős csúcsteljesítményével, eleve gyorsulásra optimalizált hajtásával és hátsókerék-hajtásával jobb eséllyel indult. Negyed mérföldön randán meg is verte az S60 alapú WTCC versenyautót, a befutónál a Volvo Trucks szörnyetege több autóhossznyi előnnyel futott célba. Ám egy efféle marketing-eseménynek csak akkor van értelme, ha mindenki nyer vele, így a két autó körbe is ment a pályán. Ez egyételműen az S60-as terepe, hisz az Iron Knightot nem kanyarodásra tervezték. Nem csoda, hogy még úgy is győzött az S60-as, hogy jelentős előnyt adott a teherautónak.
A végeredmény tehát 1:1 lett, azaz mindkét Volvo győzhetett, mi pedig láthattuk mindkét autót működés közben. Különösen az Iron Knight megdöbbentő, ahogy a 13 literes turbómotor láthatóan csavarja, rázza az egész járművet.