Megcsúnyul a nagy Cadillac?

2017.05.15. 16:57

A Cadillac XTS az idén már hat éves – egy japán gyártónál talán a leváltásra is megérett volna, de úgy tűnik, a GM egyelőre megelégszik egy alaposabb frissítéssel. Állítólag ez látható a Kínából származó képeken, méghozzá álcázás nélkül. Az új modellben felismerhető a jelenleg kapható modell, de azért akad néhány nagyon feltűnő változtatás is.

Nagyobb például a hűtőmaszk – sokkal nagyobb – a fura, középen kettéváló első fényszóró viszont viccnek is rossz, csak abban bízhatunk, hogy ez tényleg csak a fotósok átverését szolgálja. Hátul is igazítottak a lámpákon, ezek most már jócskán benyúlnak a hátsó lökhárító felső részébe. Az XTS eddig egységes formatervét kissé összezavarják ezek a változtatások, bár a GM-nek igazán nincs sok vesztenivalója. A kizárólag V6-os motorokkal kapható nagykocsi messze nem lett olyan sikeres, ahogy várták: a legjobb évében, 2013-ban is csak 32 ezret vásároltak belőle az Egyesült Államokban, tavaly pedig már csak 22 ezret – ezzel meg sem közelíti a német konkurencia eredményeit.

A General Motors luxusmárkája tavaly ugyan sokat növekedett – világszerte 15,5%-ot – de így is évi 308 ezer autót értékesített, ami a német prémium-gyártók milliós nagyságrendű eladásaitól még mindig fényévekre van. Az eredmények további növelése a kínálat megújításával lehetséges, de úgy tűnik, az XTS-nek az idén csak egy alaposabb frissítés jut, ezzel kell még kihúznia a következő két-három évet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.